A januári emelést a hatályos törvények szerint nemcsak a nyugdíjaknál, hanem más nyugdíjszerű és egyéb ellátásoknál is végre kell hajtani. A korábbinál nagyobb járandóságra azok számíthatnak, akiknek még 2013 végéig állapították meg a nyugdíját, korhatár előtti ellátását, rokkantsági vagy rehabilitációs ellátását, baleseti járadékát. A 2,4 százalékos emelést megkapják a fogyatékossági támogatásban részesülők, valamint a volt katonák kiegészítő rokkantsági támogatására jogosultak is.
A tervek szerint a megváltozott munkaképességűek ellátásai és a baleseti járadék a nyugdíjjal megegyező mértékben növekszik, ennek összege átlagosan 1450 forint, illetve havonta 600 forint lesz. A korhatár előtti ellátásban részesülők a nyugdíjemeléssel megegyező mértékű emelést kapnak, ez átlagosan havi 3360 forint. (Ennek az a magyarázata, hogy koruknál fogva magasabb a jövedelmük, mint az átlagnyugdíjasoknak.)
A tervezett 2,4 százalékos nyugdíjemelés többek között érinti az öregségi, az özvegyi, a szülői nyugdíjat, a rehabilitációs járadékot, az árvaellátást, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot, az átmeneti bányászjáradékot, a balettművészeti életjáradékot, a rokkantsági ellátást, a rehabilitációs ellátást.
Az emelést mások mellett megkapják az egészségügyben azok a 62 év feletti orvosok, illetve szakdolgozók is, akiknek választaniuk kellett a nyugdíj vagy munka szabály miatt, és a munkát választották. Ők most a korábbi nyugdíjuk helyett nyugdíjpótlást kapnak. Ám ők valószínűleg nem juthatnak hozzá januárban az öregségi ellátásukat érintő emeléshez - írta a Népszabadság.
Összességében a nyugdíjak inflációkövető jövő évi emelésére mintegy 81 milliárd forintot fordít az állam, ennek fedezete része a 2014-es költségvetésnek, melynek fő számait a múlt héten hagyták jóvá - olvasható a lapban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve