Múlt hét péntek óta csupán félgőzzel üzemel az egyetlen magyar atomerőmű, miután a négy reaktorblokkból kettőt is teljes egészében ki kellett venni a hálózatra termelés alól. Az egyik blokk két hónapja áll nagyjavítás alatt, a másik pedig, bár csak múlt péntek óta, de éppen aznap esett ki a termelésből, amikor ismét megdőlt az ország áramfogyasztási rekordja.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA kiugróan növekvő európai áramárak is alátámasztják a Paks II. beruházás megtérülését - mondta Süli Jánosa,a paksi atomerőmű két új blokkjának megvalósításáért felelős tárca nélküli miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságában tartott meghallgatásán kedden. A kormány megvédi a magyarokat még az import áram drágulásától is.
Szerző(k): Domokos ErikaIzrael állítólag három akciót hajtott végre iráni atomlétesítmények ellen az elmúlt másfél évben - jelentette a brit Spectator című magazin honlapja, a spectatorworld.com című portál.
Szerző(k): K. Kiss GergelyWarren Buffett és Bill Gates egy távoli wyomingi várost választottak egy új kis atomerőmű építésére, amely az államban található széntüzelésű erőművek kiváltására szolgál majd. Az újabban a koronavírussal és az oltásokkal kapcsolatos összeesküvés-elméletek főszereplőjévé vált Microsoft-alapító a tisztaenergiára való átállás fontos elemének tartja a nukleáris energiát.
Szerző(k): Szabó DánielDél-Korea is bejelentkezett az Egyesült Államok és Franciaország mellé arra, hogy megvalósítsa a lengyel kormány atomerőmű-építési álmait. Az ázsiai jelentkező van olyan jó, mint a két másik aspiráns - de éppen olyan rossz is.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Szabó M. IstvánNoha a világ vezetői elitje azért ment Glasgowba, hogy a klímavédelemmel és a globális felmelegedéssel kapcsolatosan dolgozzanak ki közös vállalásokat, Bukarestből az a hír érkezett, hogy a román elnök és az amerikai elnök különmegbízottja törpe atomerőmű szerződés előkészítésével is foglakozott - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánSzándéknyilatkozatot írt alá az egyik legnagyobb lengyel bányavállalat egy amerikai gyártóval egy pici, moduláris, kis teljesítményű atomreaktor építésére. Az ötlet több sebből is vérzik, és az sem világos, hogyan váltaná ez ki a széntüzelésű erőműveket.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Barabás JúliaAmi elromolhat, az el is romlik - ez Murphy törvénye. A szállóigévé vált amerikai jóslat most Pakson is valóra válhat, mivel az atomerőművet jelenleg minden probléma, ami előállhat, sújtja.
Szerző(k): Szabó M. István