Magyarországon a következő évtizedekben nincs gazdasági realitása az atomenergia kivezetésének - mondta Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): MTI-EcoA hosszú távú orosz gázszállítási szerződés 2015-ös lejárata a céldátum a magyar energiapolitika számára a tervezett horvátországi LNG-terminál megépítését illetően, amelyben magyar részről az MVM Zrt. lehet a partner - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium lapunkkal. A kormány egyebek mellett ezzel szeretné elérni, hogy a megállapodás újratárgyalását a jelenleginél kedvezőbb pozícióból kezdhesse meg. A horvátokkal további együttműködésről lehet szó az atomenergia és a megújuló energia területén is.
Szerző(k): Major AndrásAz LMP úgy látja, hogy az újabb paksi atomerőművi blokkok építése jelenleg nem szükséges, ezzel foglalkozni felesleges, sőt káros.
Szerző(k): NAPINemzetgazdasági jelentőségére való tekintettel a kormány úgy döntött, hogy Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kormánybizottságot állít fel a paksi atomerőmű telephelyén létesítendő új atomerőművi blokkra (blokkokra) vonatkozó beruházással kapcsolatos stratégiai döntések előkészítésére. A bizottság további két tagja Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
Szerző(k): NAPIEhud Barak izraeli védelmi miniszter szerint Irán előzetes hozzájárulása a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség helyszíni ellenőrzéséhez még nem zárja ki egy esetleges izraeli katonai csapás lehetőségét.
Szerző(k): NAPIA nyilvánosság hiánya, fel nem vetett fontos kérdések, idő előtt elvégzett vizsgálatok - egyebek mellett ilyen kifogások hangzottak el a fukusimai nukleáris válság után az európai atomerőműveknél elrendelt stressztesztek kapcsán tartott sajtóbeszélgetésen.
Szerző(k): Major AndrásA litván parlament jóváhagyta, hogy az országban japánok építsék meg a közös baltikumi erőművet, eközben a lengyelek, akik tavaly kiváltak a projektből, fontolóra veszik, hogy újból belépnének.
Szerző(k): Barabás T. JánosOrosz bankokon keresztül jüannal fizet Kína az iráni olajért, így kikerülve a teheráni nukláris program miatt nemzetközi szankciókat - értesült a Financial Times.
Szerző(k): NAPI