Szkeptikusan foglalt állást a szakértők számára elvi belépési engedélyt is biztosító nemzetközi megállapodásról Ehud Barak. Úgy vélte, Teherán csak a vitatott atomprogramja miatt rá nehezedő nemzetközi nyomást akarja kijátszani ezzel.
Néhány órával az iráni atomprogramról tartandó bagdadi tanácskozás megnyitása előtt az izraeli miniszter felszólította a nemzetközi nagyhatalmakat, tanúsítsanak határozottságot Teheránnal szemben, nehogy részleges engedményekkel elkerülhesse a szankciók szigorítását.
Az izraeli közszolgálati rádiónak adott, az MTI által ismertetett interjúban Ehud Barak úgy vélte, hogy "a jelenlegi szankciók szigorítása nélkül Irán tovább folytatná atomprogramját". Barak szerint "Irán mint atomhatalom elfogadhatatlan, és semmilyen megoldást nem lehet levenni a napirendről". A védelmi miniszter ezzel az iráni atomlétesítmények elleni katonai csapás lehetőségére utalt.
Irán és a hatok (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország) képviselői szerdán ülnek össze Bagdadban az iráni atomprogramról folytatott tárgyalások újabb fordulójára. Irán kitart amellett, hogy atomprogramja békés célokat szolgál, míg a nyugati nagyhatalmak azzal gyanúsítják, hogy atomfegyver gyártására készül.
Az izraeli vezetők, élükön Benjámin Netanjahu kormányfővel, katonai csapással fenyegetik Iránt, és kételkednek a Teherán ellen hozott szankciók hatékonyságában.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve