Az idén alapításának 240. évfordulóját ünneplő BÁV Zrt. kereskedelmi irodavezetőjével, Tűzkő Péterrel az eredményes 2012-es évet értékeltük és az idei év terveiről beszélgettünk.
Szerző(k): Jankó JuditAz aukción elért mesés ár kevesebb mint feléért cserélt végül gazdát a múlt héten az a XVIII. századi kínai váza, amely 2010 novemberében még úgy szerepelt a híradásokban, hogy ez lett a legdrágább ázsiai műtárgy az árverések történetében.
Szerző(k): NAPIKiemelkedő látogatottságot ért el már egy hónappal a zárás előtt is Bukta Imre műcsarnokbeli tárlata. A művész képei keresettek a piacon, a mostani siker erre csak ráerősíthet.
Szerző(k): Jankó JuditTavaly december végén összesen 33,3 milliárd dollárt ért a világ ötezer legértékesebb, aukción valaha is eladott műtárgya, 9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban − derül ki a Skate piackutató 2012-es éves Art Investment Reportjának első részéből.
Szerző(k): NAPIJanuár 9−27. között 58. alkalommal rendezik meg Brüsszelben az egyik legfontosabb európai régiség- és művészeti vásárt, a BRAFA-t, amelyen ötödször állít ki a budapesti Makláry Galéria.
Szerző(k): Jankó JuditA csillagos égig szaladhat fel az ára annak a két veterán autónak, amelyek szerepeltek minden idők egyik legsikeresebb filmjében, A keresztapában − a több mint hetvenéves klasszikusok a Bonhams scottsdale-i aukcióján kerülnek kalapács alá a jövő héten.
Szerző(k): NAPI