A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktoraiból és akadémikusaiból álló Stádium 28 Kör közleményben ítélte el a 2019-es büdzséből kiderült kezdeményezést, miszerint az állami intézményeknél lévő, kutatásra fordítható forrás allokálását a jövőben az innovációs tárca (ITM) koordinálja.
Szerző(k): Domokos LászlóAz egységes innovációs és tudománypolitika érdekében meg kell szüntetni a költségvetési forrásgazdálkodásban fennállt széttagoltságot - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Szerző(k): Domokos LászlóEl kell érni, hogy hazajöjjenek külföldről a fiatal kutatók - mondta Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerda reggel az M1-en.
Szerző(k): Domokos LászlóAz oktatásügyet az MTA Közgyűlése a magyar állam legfontosabb feladatai között tartja számon – nyilvánította ki több mint 80 százalékos többséggel meghozott határozatában a döntéshozó testület. Változások kellenek az oktatásban, mert az kritikus helyzetbe került. Az MTA köztestülete és kutatóhálózata ehhez kész minden segítséget megadni - hívták fel a figyelmet.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJóváhagyta a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése hétfőn a köztestület 2017-es költségvetéséről és vagyoni helyzetéről szóló elnöki beszámolót - olvasható az mta.hu oldalon.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÉletének 93. évében, kedden elhunyt Knoll József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézetének professor emeritusa - tájékoztatta az MTA az MTI-t.
Szerző(k): Domokos ErikaÚj űrkutatási fejlesztő laboratórium és tesztlabor nyílt hétfőn Budapesten, az MTA Energiatudományi Kutatóközpontban - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaElvándorlás szempontjából Magyarország esete nem kiugró, ám a gyorsuló migráció a csökkenő népességgel együtt aggasztó képet mutat és egyre éleződő vitákat eredményez. A migráció problémája pedig úgy tűnik, hosszabb távon fennmarad, amelyre hisztériakeltés helyett higgadt szakpolitikai intézkedésekkel kellene reagálni - vélték szakértők a Millennium Intézet csütörtöki konferenciáján.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna