Már megvolt 11 milliárd forintnyi kutatási támogatás győztese a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban, de nem hirdethetnek eredményt a többhónapos, szakértői értékeleseken alapuló pályázati szakasz után. Az új innovációs miniszter, Palkovics László közölte, nélküle nem lehet megállapodni - írja a 24.hu.
Szerző(k): Szabó DánielKedden is tárgyalt egymással Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, illetve Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, de továbbra sincs megegyezés a kutatási pénzek elosztási módjáról - erről Palkovics László nyilatkozott az InfoRádiónak. Június 26-án folytatódtak a tárgyalások - írta közleményében az MTA.
Szerző(k): Domokos ErikaLovász László, az MTA elnöke kedden (június 26-án) folytatja a tárgyalásokat Palkovics Lászlóval, az ITM vezetőjével. E tárgyalások eredményéről még aznap délután tájékoztatja a 14 órakor összeülő elnökséget - közölte a Magyar Tudományos Akadémia kommunikációs főosztálya.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaLovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke szerint közel állnak a megegyezéshez a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos vitában.
Szerző(k): Domokos LászlóJúnius 30-i hatállyal felmentették Pálinkás Józsefet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal éléről - olvasható a szerdai Magyar Közlönyben.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Közép-európai Egyetem (CEU) közleményben fejezte ki szolidaritását a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) és a kutatóival.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kormány nem akarja a kutatóintézetek irányítását átvenni és nem akarja megmondani, hogy az egyes kutatók mivel foglalkozzanak, ez az Akadémia feladata, hiszen ő irányítja a saját kutatóintézeteit - fogalmazott Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Echo TV-ben.
Szerző(k): Domokos László"Senki nem akarja az MTA-t államosítani" - jelentette ki a tárcavezető az ezzel kapcsolatos kritikákra reagálva. A tervezett módosítás a források hatékonyabb elosztását szolgálja a jobb eredmények érdekében, és szeretnék, hogy erre vonatkozó szülessen egy megállapodás a tudomány szereplőivel.
Szerző(k): Szász Péter