miniszterelnök

10.
21.
10:19
Truss kihúzta a gyufát az évi 115 ezer fontos juttatással

Truss kihúzta a gyufát az évi 115 ezer fontos juttatással

A brit közvéleményben haragot váltott ki, hogy a csalódást keltő szereplés után Liz Truss is megkaphatja azt a 115 ezer fontról, vagyis nagyjából 54 millió forintnak megfelelő összegről szóló juttatást, amit a leköszönő brit miniszterelnökök kapnak. Ezt az összeget egy évente kapják meg - írja az rtl.hu.

Szerző(k): Szász Péter
10.
20.
21:15
Máris Truss korábbi ellenfelét, Rishi Sunakot tartják a legesélyesebb utódnak

Máris Truss korábbi ellenfelét, Rishi Sunakot tartják a legesélyesebb utódnak

Hétfő délutánig lehet jelentkezni a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői posztjára, amelyről Liz Truss miniszterelnök, a párt eddigi vezetője csütörtökön lemondott. A londoni fogadóirodák Rishi Sunak volt pénzügyminisztert tartják a vezetőváltási versengés favoritjának - írja az MTI.

Szerző(k): Domokos Erika
10.
20.
15:59
Harmadik világháborút vizionál a szerb miniszterelnök

Harmadik világháborút vizionál a szerb miniszterelnök

Szerbia régi-új miniszterelnöke, Ana Brnabić nagy lendülettel készül arra, hogy új kormánya átvegye az ország irányítását az általa vezetett előző kormánytól. A feladat, ami rájuk vár nehezebb lesz mint korábban, mert egymásra halmozódó válságok mocsarában kell irányítaniuk Szerbiát.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
20.
14:48
Rekorddöntéssel búcsúzott Liz Truss (frissített)

Rekorddöntéssel búcsúzott Liz Truss (frissített)

Minden idők legrövidebb miniszterelnöki mandátumát adta vissza Liz Truss, az Egyesült Királyság kormányfője, aki alig több mint egy hónapig töltötte be hivatalát. A napokban még arról beszélt, hogy ő vezeti majd a következő parlamenti választásokon a Konzervatív Pártot.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
18.
19:37
Új poliltikai pozíció a briteknél: pénzügyminiszterelnök

Új poliltikai pozíció a briteknél: pénzügyminiszterelnök

Különös helyzet alakult ki az Egyesült Királyságban: a miniszterelnök hatalomra kerülését követően bő egy hónap alatt teljesen elvesztette hitelességét, ám a kormánypárt éppen a rövid idő miatt, illetve mert most cserélt kormányfőt nem tudja lecserélni. Két év múlva parlamenti választások lesznek, ám ilyen imázzsal aligha evickélhetnek el odáig. Az előrehozott választás az ellenzéket juttatná hatalomba. Mi a kiút ebből a csapdából?

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
17.
13:51
Megvan az új jobboldali svéd miniszterelnök

Megvan az új jobboldali svéd miniszterelnök

Nem szélsőjobboldali miniszterelnöke lett Svédországnak, hanem a konzervatív Ulf Kristesson vezeti majd hárompárti kormánykoalíciót.

Szerző(k): Szabó Dániel
10.
16.
10:13
Egy hete lehet hátra Liz Trussnak

Egy hete lehet hátra Liz Trussnak

Jószerével még meg sem szokta a miniszterelnöki széket, Liz Truss máris távozhat. Legalábbis ezt szeretnék a toryk - az a párt, amelynek élén a politikus hat hete az ország irányításnak lehetőségt megkapta.

Szerző(k): Szabó M. István
10.
16.
07:00
Megkapták mézesmadzagjukat a Szerbiában élők

Megkapták mézesmadzagjukat a Szerbiában élők

Nem sokkal azt megelőzően, hogy megalakítja kormányát, szép terveket osztott meg a nyilvánossággal Szerbia miniszterelnöke, és megerősítette főnöke, az államfő ígéretét a bérek és a nyugdíjak emelkedésével kapcsolatban.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
09.
19:19
Megállt az idő Szerbiában

Megállt az idő Szerbiában

Szemben Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke legújabb kormányával, amely az április 3-ai választás után nagyjából egy hónappal megalakult, az ugyanezen a napon tartott szerbiai választás óta nem sikerült összeütni a régi-új elnök régi-új miniszterelnökének új kormányát.

Szerző(k): Komócsin Sándor