Egy uniós EFOP program keretében, 1,3 milliárd forintból több csúcstechnológiás készülékkel bővült az Országos Mozgásszervi Intézet eszközparkja. A vizsgálatok finanszírozásához költségelemzéseket és esetszintű kontrollingot készítenek - mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár. Cél, hogy a betegek számára minél hamarabb elérhetők legyenek a high-tech eszközök.
Szerző(k): Koncsek RitaKormányátalakítást hajtott végre keddi kinevezése után Rishi Sunak brit miniszterelnök, bár több sarkalatos fontosságú tárca élén az eddigi miniszterek maradtak. Visszatért a belügyminisztérium élére Suella Braverman, aki a múlt héten mondott le.
Szerző(k): Domokos ErikaRishi Sunak az Egyesült Királyság új - és első hindu - miniszterelnöke, miután III. Károly király kedden hivatalosan megbízta őt a kormányalakítással - jelentette az MTI tudósítója. Miniszterelnökként tartott első beszédében kijelentette, hogy elődje, Liz Truss "hibákat követett el" a gazdaság kezelésében. Sunakot előző nap választotta meg nagy többséggel a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőjévé az alsóházi tory frakció.
Szerző(k): Domokos ErikaA brit Konzervatív Párt parlamenti képviselői egy körben eldöntötték, hogy pártjukat Rishi Sunak volt pénzügyminiszter vezesse, így őt fogják megválasztani a parlamentben az Egyesült Királyság új miniszterelnökének.
Szerző(k): Komócsin SándorA új olasz jobboldali miniszterelnök, Giorgia Meloni első nemzetközi találkozóját a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal tartotta. A római kormányhivatal közleménye szerint a több mint egyórás találkozón az összes aktuális európai kérdést érintették: "gyors és közös válaszadás szükségességét a dráguló energiaárakkal szemben, szó volt az Ukrajnának nyújtandó támogatásról, a nehéz gazdasági helyzetről, a migrációs áramlat kezeléséről"
Szerző(k): Szász PéterBoris Johnson volt brit miniszterelnök bejelentette, hogy nem indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengésben. Ez azt jelenti, hogy a párt új vezetője - és így az Egyesült Királyság következő miniszterelnöke - nagyon nagy eséllyel a brit sajtó, a politikai elemzők és a fogadóirodák által egyértelműen favoritnak tartott Rishi Sunak, Johnson egykori pénzügyminisztere lesz, bár a posztra pályázik még rajta kívül Penny Mordaunt volt védelmi miniszter is.
Szerző(k): Szász PéterRishi Sunak volt brit pénzügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási versenyében. Sunak hivatalos bejelentését feszült várakozás előzte meg, mivel a sajtó, a politikai elemzők és a fogadóirodák egyöntetűen őt tartják a legesélyesebb jelöltnek a pártvezetői tisztségre - írja az MTI londoni tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaLiz Truss, az Egyesült Királyság miniszterelnöke két kulcsfontosságú miniszterének elvesztése után kénytelen volt lemondani, ami utat nyithat az előtt, hogy visszatérjenek a hatalomba azok a toryk, akik a brexit előtti kormányokban töltöttek be vezető szerepeket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Konzervatív Párt megtalálta volna azt az utat, amit a nagy szakítás után biztonsággal követhet.
Szerző(k): Komócsin Sándor