Az európai adósságválság harmadik éve után is kétséges, hogy Európa meggyengülve vagy megerősödve mászik-e ki a gödörből. Az EU vezetői év végi csúcsértekezletükön 2013-ra halasztották a szorosabb integráció útjában álló legkényesebb problémák megoldását.
Szerző(k): Komócsin SándorA hitelesség alapja a jegybanki függetlenség elve. Európa összes jegybankjának intézményi, működési, személyes és anyagi függetlensége alapelv – hangsúlyozta Mario Draghi. Az Európai Központi Bank (ECB) elnöke Budapesten úgy vélekedett indokolatlan kamatcsökkentéssel árfolyam-leértékelődést veszélyeztet a jegybank, amelynek reálgazdasági hatásai lehetnek.
Szerző(k): Gerőcs TamásAz euróövezet továbbra sem került ki a válságból, a legfrissebb adatok szerint a térség gazdasága 2013 második felében lábalhat ki a jelenlegi recesszióból - mondta Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke pénteken a Europe 1 rádióadónak adott interjúban.
Szerző(k): Papp ZsoltLassan visszatér az eurózóna jövőjébe vetett bizalom, a kormányok és az Európai Központi Bank (ECB) erőfeszítései nyomán enyhültek a piaci feszültségek - mondta Mario Draghi, az EKB elnöke pénteken egy frankfurti bankárkongresszuson.
Szerző(k): MTI-EcoÓvatosságra int a perifériás országok részvényeivel kapcsolatban a Goldman Sachs. Bár az ECB nyári beavatkozása nyomán jelentősen felértékelődtek ezek a részvények, azonban a befektetési bank szerint nincs igazi javulás, s az emelkedés nem indokolt.
Szerző(k): NAPIAz Európai Központi Bank marad a várakozó álláspontján, de azért decemberben jöhet az új kamatvágás. A Görögországnak nyújtott segítséggel \"nagyjából végeztek\".
Szerző(k): Kasnyik MártonNem változtatott az eurózóna alapkamatán az Európai Központi Bank (ECB).
Szerző(k): NAPIAz európai részvénypiacok pozitívan reagáltak Barack Obama választási győzelmére, azonban Draghi lesújtó szavaira (az európai adósságválság már a német gazdaságba is begyűrűzött és nem erőlteti a közös betétbiztosítást) lefele taszította a vezető nyugat-európai indexek.
Szerző(k): Sebestyén Stella