Az Európai Központi Bank elnöke szerint egyelőre nincs szükség új monetáris lépésekre az eurózónában. A kamat maradt 0,75 százalékon, és a döntés konszenzusos volt.
Szerző(k): Kasnyik MártonOlaszország talán megúszhatja, hogy holnap ellene forduljanak a húsvét után kinyitó piacok, hála részben az Európai Központi Bank (ECB) elnöke, az olasz Mario Draghi közbelépésének.
Szerző(k): Szabó MártaAz európai gazdaság növekedése 2013 második felében beindulhat, de a 2013-as GDP előrejelzést lefelé módosította az ECB - mondta Mario Draghi az Európai Központi Bank (ECB) elnöke a kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón.
Szerző(k): NAPIAz euró gyengült, a gazdasági bizonytalanság elől menedéket kínáló tízéves német államkötvények hozama csökkent, miután Mario Draghi, az ECB elnöke európai parlamenti meghallgatásán kijelentette, hogy az európai gazdaság gyengén kezdte 2013-at.
Szerző(k): Komócsin SándorA gazdasági növekedésre ható kockázatok lefelé mutatóak, az eurózóna gazdasága az év második felében javulásnak indulhat, az infláció pedig továbbra is két százalék alatt marad a következő hólapokban - mondta Mario Draghi az Európai Központi Bank elnöke a bank kamatdöntő ülése után. Az ECB 0,75 százalékon hagyta az irányadó rátát.
Szerző(k): NAPIA Bank of England után az ECB is változatlanul hagyta alapkamatát.
Szerző(k): NAPIA tavaly életbe léptetett intézkedéseknek köszönhetően \"Európa egéről már elvonultak a legsötétebb viharfelhők\" - fogalmazott kedd este egy frankfurti előadásában Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.
Szerző(k): MTIAz Európai Központi Bank (ECB) szakembere, Jörg Asmussen szerint veszélyes a jegybankokra nehezedő politikai nyomás.
Szerző(k): MTI-Eco