A teljes államigazgatást megfertőzhette a Microsoft szoftverek közbeszerzései körül dagadó visszaélési botrány. Az állam kormányközeli cégektől túlárazva vehette az összes licencet, az amerikai cég legalábbis ezt is vizsgálja. Minden dokumentumot bekértek, az unió is vizsgálódni kezdhet.
Szerző(k): Szabó DánielSzégyenteljes és siralmas a hatályos munka törvénykönyve – ezzel szembesítette Lázár Jánost hódmezővásárhelyi utcafórumán az egyik helyi vállalat szakszervezeti képviselője. A miniszter úgy reagált: óva inti a komoly bérköveteléstől és sztrájktól a dolgozókat, mert a külföldi tulajdonú vállalatok akár tovább is állhatnak Magyarországról - tudósított a HírTv.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz ünnepek miatt később folyósítják a pénzt a gyerekeseknek - írta az mfor.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaKeresik a módot, hogy a gáz- és a távhőügyfeleken kívül azok is kapjanak támogatást, akik más módszerrel működtetik a fűtési rendszerüket - mondta el a csütörtöki kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány elkötelezett a további béremelések mellett az egészségügyben az ország gazdasági teljesítőképességének függvényében - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Hódmezővásárhelyen az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÁtadták a forgalomnak a 47-es út hódmezővásárhelyi elkerülő szakaszát csütörtökön délelőtt, a 13,4 kilométeres útszakasz 38 milliárd forintból uniós és belföldi források felhasználásával épült meg.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanLázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki bejelentése szerint összesen 40 milliárd forintba kerül a kormány szerdán bejelentett téli rezsicsökkentése, amit a második negyedéves számlákban írnak jóvá.
Szerző(k): Domokos LászlóA kormány elkötelezett abban, hogy a magyar termőföld magyar kézben maradjon - mondta Lázár János az Európai Bíróság zsebszerződésekre vonatkozó döntésére reagálva.
Szerző(k): Domokos Erika