Orbán Viktor kormányfő szerdán jelentette be, hogy a nyugdíjasok karácsony után húsvétkor is kapnak 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt (erre összesen közel 30 milliárdot költ majd az állam), valamint a háztartások 12 ezer forintos rezsitámogatást kapnak.
Lázár szerint az idei második negyedéves gáz- és távfűtési számlákon írják jóvá a támogatást.
A miniszter arról is beszélt ma, hogy a kormány szerint a magyar termőföldnek magyar kézben kell maradnia - ezzel reagált az Európai Bíróság zsebszerződésekre vonatkozó döntésére.
A kormányfő arra utasította a földművelési minisztert, hogy minden jogalkotási eszközzel, akár új törvénnyel akadályozza meg, hogy külföldi magánszemélyek vagy külföldi vállalatok haszonélvezeti jog, illetve zsebszerződés révén magyar termőföldet szerezzenek.
A mai legfontosabb bejelentések, egy percben:
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve