Jelentősen csökkennek a reptéri behajtás és parkolás díjai, mivel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zrt. (Budapest Airport) vállalásait a díjak csökkentésére, valamint a bónuszkártya kedvezményeinek módosítására - közölte a versenyhatóság kedden.
Szerző(k): MTIA Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. nagyvolumenű útépítésekre írt ki tendereket a Közbeszerzési Értesítőben. Az egyes projektek becsült költségét nem közölte a beruházó, de összességében több tízmilliárdos fejlesztésről van szó.
Szerző(k): Németh GézaA ferihegyi légikikötőt üzemeltető Budapest Airport Zrt. figyelmre méltó ábrát közölt, amely sok mindent elárul a fővárosi taxis piacról és az uberes-taxis-kormány-főváros négyszög működéséről, illetve annak eredményéről.
Szerző(k): EconomxTaxis demonstráció miatt fennakadások várhatóak kedden a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi reptér felé kedd délután.
Szerző(k): MTIÚj utasmólóval bővül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. terminálja. A mintegy 5,2 milliárd forintra (16,9 millió euróra) becsült beruházással közel tíz ezer négyzetméterrel nő a terminál jelenlegi utasforgalmi területe.
Szerző(k): EconomxBefejezték a szakemberek az új műszeres leszállító berendezés (ILS) telepítését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hosszabb, 2-es futópályáján, péntek délutántól ismét mindkét pályát használhatják a repülőgépek.
Szerző(k): EconomxKözös ajánlattevőként három cég nyerte a „Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kötöttpályás kapcsolatának kialakítása” című nyílt közbeszerzést, amelyet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. írt ki.
Szerző(k): Németh GézaA múlt keddi brüsszeli robbantások miatt most sincs légi közlekedés a brüsszeli Zaventem és a budapesti Liszt Ferenc repülőtér között, és nincs még hivatalos tájékoztatás arról, hogy mikor indulnak újra a menetrend szerinti járatok - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője az MTI-vel.
Szerző(k): MTI