Napok óta egypályás üzemmel működik a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, mert karbantartás miatt lezárták a kettes futópályát - adta hírül a Budapest Airport Zrt.
Szerző(k): Domokos LászlóFelszállás után nem sokkal kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító repülőgép péntek este Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren.
Szerző(k): Szepesi AnitaRekord mértékben nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a légi áru forgalma, ahol folytatódnak a már bejelentett kapacitásbővítő beruházások - közölte csütörtökön a Budapest Airport az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterAz ír fapados légitársaság nyilvánosságra hozta, hogy mely repülőjáratait nem közlekedteti október végéig.
Szerző(k): Domokos ErikaTizenhat százalékkal nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma augusztusban az egy évvel korábbihoz képest - írja az MTI az anna.aero szaklap nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA kormány még az idén dönthet a ferihegyi vasúti beruházás finanszírozásáról és ütemezéséről – tájékoztatta a Világgazdaságot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Szerző(k): Domokos ErikaA valutaváltásnál résen kell lenni, különösen az olyan frekventált helyeken, mint a Liszt Ferenc reptér vagy a Váci utca, mert jelentősek a különbségek. Van olyan váltó, ahol csaknem 100 forint a vételi és eladási árfolyam közötti különbség, míg a szomszédban mindez csak 10 forint.
Szerző(k): Csernátony CsabaPhiladelphiából indít a 2018-as nyári menetrendben napi járatot Budapestre az American Airlines - közölte a dallasi légitársaság és a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Szász Péter