Finanszírozási gondjai miatt plakátkampányt indít Pozsony azért, hogy "papíron" más településeken élő több százezer lakóját rábírja, helyezzék állandó lakóhelyüket a fővárosba - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterFolytatódhat a gazdaság és a lakossági fogyasztás bővülése, ahogy a vállalatok is optimisták – derül ki a Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI) adataiból. Ugyanakkor a munkaerőhiány egyre nagyobb gondokat okoz, miközben továbbra is nő a szakadék a társadalom gazdag és szegény fele között.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz elmúlt napokban az E.On ügyfélszolgálatára olyan visszaélési lehetőségre utaló bejelentés érkezett Fejér megyéből, hogy egy szolgáltató cég az E.On Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nevével visszaélve igyekszik bejutni a felhasználók ingatlanába a belső gázhálózat kötelező átvizsgálására hivatkozva. Az E.On ezért kéri a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal járjon el ezekben a helyzetekben - adta hírül a társaság.
Szerző(k): Domokos LászlóTöretlenül nő a hitelek iránti érdeklődés a lakosság körében, pedig a Központi Hitelinformációs Rendszer szerint a magyar háztartásoknak már 2017 szeptemberében is hatmilliónál több szerződésük - 959 ezer jelzáloghitel- és több mint ötmillió egyéb hitelszerződésük - volt - olvasható a Népszava hétfői kiadásában.
Szerző(k): Szász PéterA lakossági forint állampapírok teljes állománya 103 milliárd forinttal 7111 milliárd forintra emelkedett februárban - közölte az MTI-vel az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kedden.
Szerző(k): Szász PéterMíg az európai országok energiafogyasztása folyamatosan csökken, Magyarországé nő, mivel főként a lakosság esetében hiányoznak a felhasználás hatékonyságának növelését ösztönző programok - nyilatkozta a Magyar Energiahatékonysági Intézet vezetője a Magyar Nemzetnek.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA rossz hitelek pusztításáról és a hitelezésről készített videót az Európai Központi Bank.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz afrikai népességnövekedés miatt két választása van az európai döntéshozóknak Zsiday Viktor befektetési szakember szerint.
Szerző(k): Csernátony Csaba