A korábbi stagnálást követően 2015-ben és 2016-ban nőtt az ország energiafogyasztása. A 2016-ban felhasznált 1072 petajoule energia mintegy 55 százaléka importból származott, beszerzése a bruttó hazai tennék (GDP) négy százalékát vitte el - mondta Szalai Gabriella a Magyar Nemzetnek az MTI szerint.
Szalai szerint uniós összehasonlításban a magyar gazdaság nagymértékben energiaigényesnek számít: egységnyi GDP termeléséhez 2015-ben az Európai Unió 28 tagállamának az átlagánál 86 százalékkal több energiát használt fel Magyarország, és nem csak a hagyományosan energiaigényes iparban. A szolgáltatási szektor egységnyi GDP előállításához szükséges energiaigénye is csaknem a kétszerese volt Magyarországon az Európai Unió átlagának.
A lakossági fogyasztás csökkentése érdekében kulcsfontosságú lenne a lakásállomány energetikai felújítása, miután a 4,4 millió lakás kétharmada elavult. A szakmai szervezet vezetője szerint a kormányzatnak a mostaninál lényegesen több pályázati lehetőséget kellene biztosítania a lakások felújítására.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve