Vlagyimir Putyin orosz elnök felkérte a kormányt, hogy további változtatásokat hajtson végre a jövő évi költségvetés tervezetében, mivel az egyik legfőbb exporttermék, az olaj ára a korábban minimumnak tekintett szintre esett. Az eddigi elképzelések szerint 2002-ben kilenc év óta először fog többlet keletkezni az orosz büdzsében, amely a GDP 1,63 százaléka körül lenne.
Szerző(k): Bana PéterA rigai kabinet 2002-ben a GDP 2,4 százalékos hiányával számoló költségvetési tervet hagyott jóvá - ezt még a héten a parlament elé terjesztik -, ami jóval meghaladja az eredetileg tervezett 1,73 százalékot. A Valutaalap aggodalmának adott hangot: a 2,4 százalékos deficitet a jelenlegi makrogazdasági körülmények között teljesen elfogadhatatlannak tartja. Emiatt Riga valószínűleg nehéz tárgyalásokra számíthat a nemzetközi hitelszervezettel - jelentette be Gurdans Berzins pénzügyminiszter.
Szerző(k): Bana PéterLapunk információi szerint november első két hetében átmeneti megoldást kell találni a gyógyszertámogatások finanszírozására, ugyanis a keret várhatóan október végéig kimerül, a feltöltéséről rendelkező törvénymódosításról viszont csak november közepe táján szavaz az Országgyűlés. Az Egészségbiztosítási Alap első kilenc havi hiánya meghaladja a 41 milliárd forintot, az év egészében pedig az előirányzat 3,5-szeresére nőhet a deficit a szakemberek szerint. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA Pénzügyminisztérium (PM) nem tervezi a zárszámadási törvényjavaslatban szereplő idei adóbevételi előirányzatok korrigálását - tájékoztatták lapunkat a tárcánál. Számításaink szerint azonban a főbb adóbevételek növekedésének jelenlegi üteme mellett egyes kiadási terveiről le kellene mondania a kormánynak. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPISzámításaink szerint 30 milliárd forinttal marad el a szeptember végéig befolyt áfa a zárszámadási törvényjavaslatban megnövelni tervezett éves előirányzat időarányos részétől, vagyis még mindig bizonytalan, hogy teljesül-e a kormány elképzelései szerint módosított éves terv. Az szja-bevételeknél is elmaradást mutatnak az első kilenchavi bevételi számok. Cikkünk a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIEbben az évben már nem lehet megtudni a zárszámadási törvényből, hogy mennyit keresnek a miniszterek, államtitkárok és a helyettes államtitkárok, de az egyértelműen kiderül, hogy a közszférában egyelőre csak a felső vezetők fizetései tartják a lépést a versenyszféra juttatásaival. Azokon a posztokon, ahol jelentős a cégek „munkaerő-elcsábítása”, az állami alkalmazottakhoz viszonyítva kiugróan magasak a fizetések. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA pénzügyminiszter szerint idén a központi költségvetésben mintegy 150 milliárd forint, az államháztartás egyéb rendszereiben pedig további mintegy 100 milliárd forint többletbevétel keletkezik, ám a kötelezettségek miatt a hiány mértéke nem változik az eredeti előirányzathoz képest. Varga Mihály az MTI-nek elmondta, hogy a kormány nyári kötelezettségvállalásai közül egyedül a 10 milliárd forintot igénylő termálprogram terheli az idei büdzsét. (Részletek a keddi NAPI Gazdaságban.)
Szerző(k): Tóth LeventeA nyugdíjalap kiegyensúlyozott gazdálkodását biztosító központi költségvetési keretből az éves előirányzatnál kisebb összegre lehet szükség, ha az alap bevételei és kiadásai az év hátralévő részében is az első hét hónapra jellemző módon alakulnak. A nyugdíjalap kiadásai a jelenlegi makrotendenciák mellett mintegy 40 milliárd forinttal haladhatják meg a tervezettet, ám a többletbevételek várhatóan fedezik a finanszírozási igényt. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPI