költségvetés

01.
17.
23:59

A kiadások lefaragásával lett jobb a büdzsé hiánya

A központi költségvetés tavalyi mérlegének tüzetesebb vizsgálata azt mutatja, hogy valójában nem a bevételi többletnek, hanem a visszafogott kiadásoknak köszönhető a tervezettnél 68 milliárd forinttal jobb 2001-es egyenleg. A kiadások közül a céltámogatási programokra fordított összeg maradt el leginkább a tervezettől. Részletek a pénteki NAPI Gazdaságban.

Szerző(k): NAPI
01.
15.
11:23

Megugrott a lengyel költségvetési hiány

Lengyelországban a múlt év első kilenc hónapjában az úgynevezett gazdasági deficit 19,9 milliárd zlotyt (4,9 milliárd dollár), a GDP 3,8 százalékát tette ki - közölte a varsói jegybank, megjegyezve, hogy a laza fiskális politika növelte a hiányt. A tavalyelőtti azonos időszakban a deficit a GDP 2,3 százaléka körül volt, 2000 végén pedig a GDP 2,1 százaléka.

Szerző(k): Bana Péter
01.
07.
23:59

Ebben az évben is lesz többletbevétel a büdzsében

Nem indokolt a 2002-es költségvetés módosítása – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, amikor ismertette az államháztartás bevételeinek és kiadásainak tavalyi alakulását. A pénzügyminiszter szerint az idei, a prognosztizáltnál alacsonyabb növekedés oda vezethet, hogy a magas bázis ellenére sem haladják meg a bevételek a tervezettet. A NAPI Gazdaság számításai szerint módosítás nélkül a bevételi többlet magasabb annál, amennyit a kötelező óvatosság indokol. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.

Szerző(k): NAPI
12.
27.
10:39

Apad az orosz külkertöbblet

Az orosz költségvetés többlete idén eléri a GDP 2,8 százalékát, azaz a 254 milliárd rubelt (8,42 milliárd dollár) - jelentette be Alekszej Kudrin pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy a külkereskedelmi szufficit 50 milliárd dollár körül lesz, szemben a tavalyi 60 milliárd dollárral. Kudrin szerint jövőre a többlet tovább apad.

Szerző(k): Bana Péter
12.
03.
19:39

Elszabadult a cseh költségvetési hiány

A cseh költségvetési deficit az első tizenegy hónapban 59,8 milliárd koronára (1 dollár=37 korona) nőtt az október végi 35,4 milliárdról – jelentette be a prágai pénzügyminisztérium. A költségvetési hiány így már most jóval meghaladja az egész évre jóváhagyott 49 milliárdot. A kormány most már 85 milliárd korona hiányt valószínűsít 2001-re.

Szerző(k): NAPI
11.
27.
09:30

Erősen inog a stabilitási paktum

A német kormány alaposan megemelte az idei és a jövő évi költségvetési hiány/GDP arányra vonatkozó célkitűzéseit, miután az utóbbi egy hónap adatai elkeserítő képet festettek a gazdaság állapotáról. Egyik sincs túl messze az Európai Unió stabilitási paktumában megszabott 3 százalékos plafontól; a felfelé módosítás egyúttal újabb pofont jelent az öt éven belül elérendő költségvetési egyensúly jószerével már csak papíron létező tervének.

Szerző(k): Bana Péter
11.
27.
06:59

Közel 140 milliárd forint hiányzik a tb-alapok 2002-es büdzséjéből

Figyelembe véve a kétéves költségvetés előirányzatait, lapunk számításai szerint mind az Egészségbiztosítási Alap, mind a nyugdíjalap 2002-es költségvetéséből összesen mintegy 140 milliárd forint hiányzik. A források egy részét biztosítják a járulékbevételi többletek. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.

Szerző(k): NAPI
11.
16.
20:00

Schröder marad

Gerhard Schröder német kancellár kettős győzelmet aratott a Bundestagban: megnyerte a bizalmi szavazást, és a költségvetési bizottság elfogadta a kormány jövő évi büdzsétervezetét, amit általában garanciának tekintenek a hivatalos parlamenti jóváhagyásra.

Szerző(k): NAPI
11.
15.
06:59

Jövőre az ideihez hasonló többletet vár áfából a PM

Értesüléseink szerint a Pénzügyminisztériumban (PM) is számolnak azzal a lehetőséggel, hogy idén a megemelt előirányzatnál kevesebb folyik be áfából. A tárcánál a gördülő tervezés alapján abból indulnak ki, hogy a jövő évi előirányzat 90 milliárd forinttal alultervezett. A PM szerint idén a beruházási célú import lassulása csökkenti az áfabevételek növekedési ütemét. Részletek a mai NAPI Gazdaságban.

Szerző(k): NAPI