kormányhivatal

01.
30.
18:55
Milliárdokat osztott szét a Miniszterelnökség decemberben

Milliárdokat osztott szét a Miniszterelnökség decemberben

Nyilvánosságra hozta a tárca decemberi szerződéskötéseit és -módosításait. A megyei kormányhivatalok összesen 780 millió forint támogatást kaptak a likviditási nehézségeik enyhítésére, gazdálkodási helyzetük javítására, valamint közel két milliárdot infrastrukturális fejlesztésekre és akadálymentesítésekre. A tárca ezen kívül 220 millió forintot adott a szlovákiai magyar közösség identitástudatának erősítésére, de egymilliárd jutott a paksi atomerőmű térségfejlesztési alapítványának is.

Szerző(k): Szabó Dániel
01.
10.
17:12
Vége a dunai hajózásnak

Vége a dunai hajózásnak

A Dunán kialakult jégviszonyok miatt teljes hajózási zárlatot rendeltek el kedden délután - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.

Szerző(k): MTI
01.
05.
14:55
Úszik a pénzben az állam - mégsem fizetnek a közintézmények

Úszik a pénzben az állam - mégsem fizetnek a közintézmények

Hiába az óriási pénzbőség a novemberi államháztartásban, kis mértékben emelkedett költségvetési intézmények lejárt tatozásainak állománya. A helyzet decemberben változott, amikor egyetlen hónap alatt ezer milliárd forintot szórt el a kormány – ebből elvileg juthatott a lejárt tartozások kifizetésre.

Szerző(k): Papp Zsolt
01.
02.
17:04
Meddig maradnak az alacsonyabb árak a boltokban?

Meddig maradnak az alacsonyabb árak a boltokban?

Olcsóbb a baromfi, a tojás, a friss tej, az éttermi szolgáltatás és az internet, de nem sokáig. A cigiárat az adóhatóság közli, jön majd a bespájzolás. Indul a tizenháromszoros webáruház bírság. Több helyen lesz online kassza. Megszűnt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság - foglalta össze a változásokat a Blokkk.com.

Szerző(k): Economx
12.
06.
17:51
Nemzeti energetikusi hálózat alakul

Nemzeti energetikusi hálózat alakul

December 21-én lép hatályba a Nemzeti eergetikusi hálózat létrehozásáról, valamint a nagyobb cégeknél alkalmazandó energetikai szakreferensről szóló kormányrendelet, amely egy új törvény végrehajtási rendeleteként született.

Szerző(k): Németh Géza
12.
05.
13:32
Itt a hátraarc: mégsem a hivatali dolgozók viszik ki az Erzsébet-utalványokat

Itt a hátraarc: mégsem a hivatali dolgozók viszik ki az Erzsébet-utalványokat

A szakszervezettel folytatott tárgyaláson Lázár János azt mondta, nem a járási kormányhivatalok munkatársaival juttatják el a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat – értesült az atv.hu.

Szerző(k): Economx
12.
04.
09:56
Lázadnak a közszolgák, a nyugdíjasok Erzsébet-utalványa miatt

Lázadnak a közszolgák, a nyugdíjasok Erzsébet-utalványa miatt

Felháborodtak a járási hivatalokban, amiért a kormány tervei szerint még karácsony előtt az ott dolgozóknak kellene kivinni a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat. Emiatt a Közalkalmazottak és Köztisztviselők Szakszervezetének elnöke azt követeli a kormánytól, hogy vonja vissza az intézkedést, és az utalványokat a postások kézbesítsék – idézi az RTL Klub szombati híradóját a Hír24.hu.

Szerző(k): Economx
12.
02.
16:28
Veszélybe kerülhet a nyugdíjasok karácsonyi Erzsébet-utalványa

Veszélybe kerülhet a nyugdíjasok karácsonyi Erzsébet-utalványa

A kormányhivatalok munkatársai jelentősen le vannak terhelve, az Erzsébet-utalványok kézbesítése pedig nem tartozik a munkakörükbe - mondta az InfoRádiónak Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete elnöke.

Szerző(k): Inforádió
11.
26.
09:07
Csúcsra ugrott a közintézmények adóssága

Csúcsra ugrott a közintézmények adóssága

Váratlanul nagyot ugrott a költségvetési szervek tartozása, a legfrissebb kincstári adatok szerint a közintézmények október végén 80,4 milliárd forinttal tartoztak. Nem csak a kórházaknál van baj, a legnagyobb adós a kormányhivatali rendszer, de nagyot nőtt két vidéki egyetem tartozása is.

Szerző(k): Papp Zsolt