Mintegy 26 ezer magyarországi nyugdíjat kapó, de vélhetően csak egy nemzetközi kedvezményt kihasználó embert fosztana meg az ellátástól a DK.
Szerző(k): Szabó DánielA Téli Átállás Akcióban több mint 4 ezer személyszállító járművet vizsgált meg a rendőrség, de a szakembereknek mindössze hét esetben kellett szabálysértési eljárást kezdeményezniük. A tapasztalatok szerint az enyhe időjárás ellenére a személyautók mintegy fele már téli gumival felszerelve közlekedik. Az NFM szerint azonban van még tennivalójuk a járművezetőknek az alapos téli felkészülés érdekében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNagy kedvezményt kapnak a többgyermekes, jelzáloghitelt fizető családok a kormánytól: a harmadik vagy további gyermeket vállaló családok tartozásából gyermekenként 1-1 millió forintot vállal át az állam jövő januártól - számolt be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón a stratégiai kabinet döntéséről.
Szerző(k): Szabó DánielElrendelte a Pest Megyei Kormányhivatal a "tiltott pártfinanszírozásba" ütköző, "jogsértő módon" a Publimont és a Mahir felületeire kihelyezett plakátok eltávolítását.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHatályba lépett szeptember 1-jén a versenyképességi törvény azon rendelkezése, amely szerint a fogyasztók a villany-, víz- és csatorna közműcsatlakozások elvégzésére - a gázbekötéseknél már megszokott módon - szabadon választhatnak kivitelezőt - hívja fel a figyelmet a Miniszterelnökség.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Flex (korábban Flextronics) zalaegerszegi gyáregységében vasárnap este csaknem harmincan rosszul lettek; a Zala Megyei Kormányhivatal munkaügyi és munkavédelmi osztálya vizsgálatot folytat - közölte online felületén a Zalai Hírlap.
Szerző(k): Domokos ErikaIdegenforgalmi szempontból frekventált helyszíneken, főként a vizes világbajnokság eseményeinek környezetében működő vendéglátó-egységeknél, alkalmi árusoknál és mutatványos eszközöket üzemeltetőknél tart ellenőrzést a budapesti kormányhivatal.
Szerző(k): Szepesi AnitaMegállt a költségvetési intézmények adósságának növekedése öt hónap után: az államkincstár adatai szerint május végén 37,8 milliárd forint volt a 671 közintézmény lejárt adóssága, ami 1,1 milliárdos csökkenés április végéhez képest. Nem fizetnek a kórházak, a NAV és a kormányhivatalok.
Szerző(k): Papp Zsolt