A brexitet nem állították meg, a világgazdaság nem hanyatlott recesszióba és az európai parlamenti választáson nem törtek előre a populista pártok. Ezek a tavaly ilyenkor megfogalmazott jóslatok nem jöttek be, szerencsére az új évkezdet új lehetőséget kínál a próbálkozásra.
Szerző(k): Komócsin SándorKétségtelen, hogy sürgetővé vált a tisztább energiákra való átállás, ha a klímaváltozás hatásait kontroll alatt szeretnénk tartani. Az országok vezetőinek legnagyobb dilemmája az, hogy mennyit is költsenek erre. A költségek széles skálán mozognak, de közben a semmittevésre is egyre kevesebb az ok, főleg, hogy a változtatáshoz már minden adott. Nem beszélve arról, hogy a tétlenségért most már nagyobb árat is kellene fizetni, mint bármilyen, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében tett intézkedésért - derül ki egy, a Nemzetközi Valutaalap Finance & Development című magazinjában megjelent cikkből.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA globális befektetési intézményrendszer által kezelt befektetői vagyon jelentős része elértéktelenedhet, ha a vállalatok nem igazítják befektetési stratégiájukat a fenyegető éghajlati válsághoz és az ennek megelőzését célzó klímavédelmi célkitűzésekhez - mondta hétfőn a Bank of England kormányzója.
Szerző(k): Szabó DánielNagy erdőtüzek, vízhiány és gyakoribb trópusi ciklonok jellemezték az évet - mondta Juhász Árpád geológus az M1 csatornán az idei klímahelyzetről az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA klímaváltozás elleni harcban rendre az államok szerepét hangsúlyozzák, de valójában minden a cégeken múlik. Most 35 ezer milliárd dollárnyi tőke intett be a legnagyobb kibocsátóknak, és ennek még érdemi hatása is lehet.
Szerző(k): Szabó DánielHa a szakma, illetve a döntéshozók nem tesznek valamit, egy-két év múlva külföldi mákkal leszünk kénytelenek készíteni a karácsonyi bejglit - írja a Magyar Mezőgazdaság az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezte konferenciáról szóló beszámolójában.
Szerző(k): Szabó DánielVáltoztatniuk kell az életükön a németeknek a klímavédelem érdekében - mondta a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke egy kedden megjelent karácsonyi lapinterjúban.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBár idehaza továbbra is megjelennek olyan vélemények, hogy a német Energiewende - vagyis az atomtól, és a széntől elköszönő, energiahatékonyságra és zöldenergiára támaszkodó útiterv - kudarcra van ítélve, a számok évek óta nem az ellenkezőjét mutatják. A legfrissebb adatok is, sőt.
Szerző(k): Szabó M. István