Egy orosz parlamenti képviselő szerint a klímaváltozás nem más, mint az Egyesült Államok új fegyvere, amivel tönkre akarja tenni Oroszországot.
Szerző(k): Barabás JúliaKiváló hozamokat értek el a befektetési alapok tavaly. A szuperállampapír azonban olyannyira megrészegítette kisbefektetőket, hogy inkább kivették a pénzüket a konstrukciókból.
Szerző(k): Herman BernadettA társadalmilag felelős befektetéseknél megfordult a trend. 2010 és 2014 között még buktak rajtuk a befektetők, azóta viszont nyerőben vannak, főleg Európában.
Szerző(k): Herman BernadettOrbán Viktornak inkább az egészségügy, az oktatás fejlesztéséről kellett volna ma beszélnie - véli az MSZP frakcióvezető-helyettese. A DK szerint a miniszterelnök nem mondott semmit. A Párbeszéd társelnöke úgy véli, az egészségügyben sokkal súlyosabb a helyzet, mint ahogy arról Orbán beszélt, és nagy hibának tartja - hasonlóan az LMP-hez - hogy a klímakatasztrófa megoldását a kormányfő az atomerőműépítésben látja.
Szerző(k): Domokos ErikaOmbudsmanhoz fordultak civilek annak érdekében, hogy kiderüljön: rendben volt-e jogilag, hogy a kormány tavaly novemberben a klímastratégia megalkotásához szükséges társadalmi konzultációt formailag és tartalmilag is elbagatelizálta.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Fekete-tenger vize az elmúlt nyolcvan évben húsz centimétert emelkedett, ami komoly fenyegetést jelent a Duna-deltára és a fekete-tengeri partvidék bizonyos övezeteire - írja a Travelo.
Szerző(k): Szász PéterAz új osztrák kormányban létre kell hozni egy éghajlat- és a környezetvédelmi, illetve energia-, és az infrastruktúrális csúcsminisztériumot, amit a Zöldek irányítanak, mert csak így lehet 2040-re klímasemleges az ország.
Szerző(k): Szabó M. IstvánProblémái vannak a téli álommal több medvének is a Szinevéri Nemzeti Park rehabilitációs centrumában Ukrajnában - írja az mnn.com-ra hivatkozva a 24.hu. A korábbi mínusz fokok helyett most december közepén 10-12 fokot mértek a nemzeti park területén.
Szerző(k): Domokos Erika