A koronavírus-járványra adott globális válasz nem elég a klímaváltozás lassításához - derült ki a Meteorológiai Világszervezet (WMO) által összeállított United in Science 2020 című jelentésből.
Szerző(k): Domokos ErikaA túllövés, azaz az emberi túlfogyasztás napja 2020-ban augusztus 22-ére esik. Ez az a nap, amikor az emberiség igénye az elérhető természeti erőforrásokra meghaladja a Földünk által újratermelni képes készletet. Ez a dátum 2019-ben július 29. volt, tehát a covid-19 világjárvány több mint 3 héttel "segített" kitolni ezt - hívja fel a figyelmet a fenntartható gazdaságért tenni akaró Követ Egyesület.
Szerző(k): Domokos ErikaNem gázturbinát, hanem energiatároló rendszert kell telepíteni és építeni a leállásra ítélt szenes blokkok helyére - ez derül ki egy frissen bejelentett Új-Dél-Wales-i projektből, mely a visontaihoz kísértetiesen hasonló ausztráliai helyzetben kínál az erőmű tulajdonosának is éveken belül érdemi változást.
Szerző(k): Szabó M. IstvánHa a felmelegedés megállna, a grönlandi jégmező már akkor is mindenképp tovább olvadna egy új amerikai kutatás szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA helyi termelés és szezonális étkezés jelenthet megoldást az éghajlatváltozás mérséklésére egy fiatal agrárhallgató szerint, aki kutatásához a K&H ösztöndíjpályázatát is elnyerte.
Szerző(k): Tóth László LeventeÖt kistelepülésen valósulnak meg olyan természetes vízmegtartásra épülő programok, amelyek Belügyminisztérium és a WWF (Természetvédelmi Világalap) Magyarország támogatásával segítik az alkalmazkodást a klímaváltozáshoz - tájékoztatta a két szervezet az MTI-t.
Szerző(k): Domokos ErikaTovább értelmezte a Népszava a Mátrai Erőmű állami energiaholding általi megvásárlását. A végeredmény érdemben nem változott: így sem látszik, hogy a pakk jó vétel lett volna.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgy évvel, 2024 végéig meghosszabbította a hazai hitelintézeteknek meghirdetett lakáscélú zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programját az MNB. Az energiahatékonyságot javító újabb jelzáloghitelek bevezetését ösztönzi, hogy ezentúl nem csak a kamatoknál, de a díjaknál nyújtott kedvezményt is elismeri a program. A rugalmasabb feltételek enyhíthetik a járványhelyzet miatt a hitelkereslet átmeneti lanyhulását.
Szerző(k): Herman Bernadett