A köztársasági elnök a globális felmelegedésről szóló aggodalmának adott hangot a 2020. október 5-9. között megrendezett fenntarthatósági témahét nyitó előadásán, melynek célja a fenntarthatóság üzenetét a pedagógusokon és diákokon keresztül közvetíteni az egész társadalom felé. Beszédében elárulta: Magyarország bezárja az utolsó nagy szénerőművet, a Mátrai Hőerőművet. Egy nappal később a Köztársasági Elnöki Hivatal helyesbítette a politikus szavait.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Balaton vize jobban algásodik a rövid, intenzív hőhullámok hatására, mint amit a századfordulóig prognosztizált éves átlaghőmérséklet-emelkedés okozna - derül ki a tihanyi Balatoni Limnológiai Intézet (BLI) vízi mezokozmosz rendszerében végzett első átfogó kutatás előzetes eredményeiből.
Szerző(k): Szabó DánielAz északi félteke mintegy 0,1 Celsius-fokos melegedését idézték elő Kína erőfeszítései a levegő minőségének a javítására, az aeroszol-légszennyezés okozta egészségi kockázatok csökkentésére a Carnegie Tudományos Intézet kutatása szerint.
Szerző(k): Szász PéterA klímaváltozás ugyan a közbeszédben háttérbe szorult, de kiváló befektetés maradt. A nemzetközi részvénypiacon száguldanak az ebből profitáló cégek, Matolcsy György zöld hitelein pedig magyar vállalatok is nyerhetnek majd.
Szerző(k): Herman BernadettAz ingatlan- és a részvénypiac a járvány ellenére jól teljesíthet, a jegybankok ugyanis nagyon sok pénzt öntöttek a reálgazdaságba, hogy csillapítsák a visszaesést – véli Biró Gergely, a Diófa Alapkezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója. Különösen a környezettudatos befektetések iránti kereslet futhat fel a jövőben.
Szerző(k): Herman BernadettAz amerikai Kalifornia állam példáját követve 2035-től le kell állítani a hagyományos meghajtású autók forgalomba helyezését az európai autóipar egyik központja, a németországi Bajorország tartomány kormányfője szerint - idézi az MTI hírét a hvg.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) is harcolnia kell az éghajlatváltozás ellen, mert a folyamat veszélyesebbé teszi a világot - hangsúlyozta a szervezet főtitkára egy vasárnap megjelent írásában.
Szerző(k): Szepesi AnitaNegyven év alatt csak egyszer volt kisebb a jégréteg az Északi-sarkkörön az ideinél. A klímaváltozás egyre gyorsabban érezteti a hatását.
Szerző(k): Szabó Dániel