A sertéshús áfájának januári csökkentése megjelent ugyan a fogyasztói árakban, de a boltoknak is jutott a közteher-mérséklésből.
Szerző(k): Szász PéterHa volt olyan év, amikor a benzinkutak shopjai sokat kereshettek, az a tavalyi volt, amikor a vasárnapi zárva tartás bevezetése és az olajár mélyrepülése egyszerre segítette forgalmuk felfutását.
Szerző(k): Szász PéterA nemzetközi trendeknek megfelelően Romániában is a sarki kisboltok eltűnése kíséri a nagy nemzetközi láncok terjeszkedését.
Szerző(k):Az elemzők szerint idén is maradhat a kiskereskedelem növekedési üteme.
Szerző(k): EconomxAz élelmiszer- és vegyes kiskereskedelem növekedése négy hónapnyi lassulás után decemberben gyorsulni tudott – derül ki a KSH első becsléséből.
Szerző(k): Szász PéterKözepesen izgalmas szerda vár ránk.
Szerző(k): EconomxA baromfihúsok áfacsökkentése mellett érvelt a Csorbai Attila, Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke.
Szerző(k): MTIDecemberben nőtt a német kiskereskedelmi forgalom Németországban az egy évvel korábbihoz képest, a tavalyi éves növekedés pedig több mint húsz éve a legmagasabb volt - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
Szerző(k): MTI-Eco