A kiskereskedelem a naptárhatástól megtisztított adatok szerint 4,5 százalékkal nőtt az év utolsó hónapjában. Bár az első becslésből még csak a fő termékkategóriákra vonatkozó információk derülnek ki, az látszik, hogy a nem élelmiszerek és az üzemanyagok növekedése lassult, és csak a élelmiszereket, dohány és alkoholtermékeket magába foglaló csoport tudott gyorsulni.
Ez utóbbi 3,4 százalékkal nőtt éves bázison, amely jócskán meghaladja a novemberi 1,7 százalékot. Utoljára augusztusban mért ennél magasabb, 3,7 százalékot a KSH. Az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma tavaly egész évben 3,4 százalékkal nőtt.

A nem élelmiszerek 6,4 százalékkal bővültek decemberben, ez rosszabb az előző három hónap adatánál, novemberben példásul 7,7, októberben 8 százalékos volt az éves bázisú növekedés.
Az üzemanyagok forgalmának növekedése decemberben 3,7 százalékra lassult. Ez a tavalyi év második legrosszabb adata, amely ugyanakkor nem meglepő, hiszen 2014-ben is már jócskán 400 forint alatt volt a benzin és a gázolaj ára. Az autósok és persze a gazdaság is hozzászokik az alacsonyabb árszinthez, ahogy az a NAV statisztikájából is kiderült.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve