A kereskedelemben dolgozóknál a folyamatos munkaerőhiány megállítása érdekében több mint 10 százalékos minimálbér és garantált bérminimum emelésre van szükség a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke szerint.
Szerző(k): MTITámogatja a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség a vasárnapi munkavégzés korlátozását - közölte a szervezet.
Szerző(k): MTIÖt pontból álló javaslatcsomagot dolgoz ki a Fidesz-frakció a kiskereskedelemben alkalmazott munkavállalók helyzetének javítására, ebben szó sincs a vállalkozások nyitva tartásának korlátozásáról - jelentette ki a Magyar Idők csütörtöki száma által közölt interjúban Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő.
Szerző(k): MTIHavi két szabad vasárnapot és a hét utolsó napján legfeljebb napi nyolcórás munkavégzést írna elő az a törvénymódosító javaslat, amelyet a KDNP az év végéig a parlament elé terjeszt - írja szerdai számában a Magyar Idők a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetére hivatkozva.
Szerző(k): MTIMegállapodást kötött az Auchan Magyarország Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, melynek értelmében a vállalat 2016. november 1-től átfogó bérfejlesztést hajt végre az áruházi, központi és logisztikai területen, az alkalmazotti munkakörökben.
Szerző(k): EconomxAugusztusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 5,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az első 8 hónapban a forgalom volumene - szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 4,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A második becslés adata megegyezik az első becslésben közölt adattal - közölte a KSH.
Szerző(k): EconomxSorba rendeztük a legismertebb országos kereskedelmi láncokat a facebookos eredményeik alapján.
Szerző(k): EconomxA csődeljárás alatt álló, salgótarjáni székhelyű Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozói visszamenőleg megkapják elmaradt társadalom- és egészségbiztosítási pénzbeli ellátásaikat - adta hírül a Nógrád Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztálya pénteken.
Szerző(k): MTI