A közlemény szerint az egész országban súlyos munkaerőhiány tapasztalható, amely a kereskedelemben fokozottan érzékelhető, és amely negatívan érinti a szektorban működő valamennyi vállalkozást. A munkaadók és a munkavállalók érdekében feltétlenül szükség van a vasárnapi munkavégzés korlátozására.
A szervezet ezért egyetért azzal is, hogy a vasárnapi munkavégzésre vonatkozó szabályozást feltétlenül meg kell változtatni. Fontosnak tartják, hogy az új szabályozás bevezesse és kötelezővé tegye minden kereskedelmi egység számára a vasárnapi egyműszakos munkarendet, ezzel lehetővé téve azt, hogy kereskedelmi egységenként egy műszakban történjen a munkavégzés, maximálisan 8 órás időtartamban. Ezáltal a kereskedelmi dolgozókat a hétvégéken kevesebb munkavégzésre lehetne kötelezni, és így több időt tölthetnének családjukkal és pihenéssel.
A KDNP hamarosan benyújtja ezzel kapcsolatos törvénymódosítását. Korábban a a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete is azt közölte, szeretné biztosítani a szabad hétvégéket a jellemzően túlóráztatott munkavállalóknak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve