Új közlekedési táblákat helyeznek ki olyan útszakaszokra, ahol sokan kerékpároznak. A cél, hogy felhívják az autósok figyelmét a megfelelő oldaltávolság betartására.
Szerző(k): Szász PéterMár készül a főváros a koronavírus második hullámára - mondta Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes az ATV Start című műsorában.
Szerző(k): Domokos LászlóA MÁV-START a biciklis utasok számának ugrásszerű növekedése miatt, a Balatonra közlekedő déli parti sebesvonatok egy részében nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsikat állított forgalomba; valamint a hétvégéken ilyen kocsik közlekednek majd egyes Budapest és Székesfehérvár között közlekedő G30-as gyorsított vonatokban is.
Szerző(k): Rácz GergőA Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kezelésébe tartozó több mint ezer kilométernyi kerékpárút üzemeltetését végző speciális gépparkját a tavalyi tizenöt után újabb öt járművel bővíti, a gépeket csütörtökön adták át a Fejér megyei Sárbogárdon.
Szerző(k): Domokos LászlóHétfőtől a metrópótló buszok is használhatják az Üllői úti kerékpársávot.
Szerző(k): Rácz GergőJelentősen visszaesett a forgalom és ennek köszönhetően a halálos közúti balesetek száma idén áprilisban Európában, amikor a legtöbb ország közlekedési korlátozásokat vezetett be a koronavírus-járvány miatt. Az üres utakat és a rendőrség leterheltségét azonban több országban - Magyarországon is - is arra használták az autósok, hogy száguldozzanak - derül ki az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) friss jelentéséből.
Szerző(k): Szász PéterA Mura-program részeként 1,5 milliárd forint uniós támogatással csaknem 13 kilométer hosszú kerékpárút épül a folyó magyarországi szakaszán - közölte Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielA Gazdaságvédelmi Alapból 28,8 milliárd, míg a Maradványelszámolási Alapból 2,5 milliárd forintot csoportosított át a kormány. Legnagyobb összeghez - 7,5 milliárd forinthoz - a Nemzeti Hauszmann Terv jutott.
Szerző(k): Németh Géza