A Semmelweis Klinikák és a Corvin-negyed metróállomás felújítása miatt hétfőtől az M3-as metrópótló buszok mellett az M30-as állomáspótló buszok is az Üllői úton járnak - idézi a Budapesti Közlekedés Központ (BKK) bejelentését az MTI.
Az Üllői útnak a Nagyvárad tér és a Kálvin térhez közeli Névtelen utca közötti szakaszán a szélső forgalmi sávot a kerékpárral közlekedők mellett a BKK járatai is használhatják "kellő körültekintéssel". Autóval, motorral, taxival azonban továbbra is csak a kanyarodáshoz felkészüléskor szabad ráhajtani erre a sávra.
Kapcsolódó
A metrópótló buszok vezetői mérlegelhetik, hogy szükséges-e használniuk a szélső forgalmi sávot.
A BKK kitért arra is, hogy a megváltozó forgalmi rend ellenére az Üllői úton továbbra is lehet kerékpárral haladni, azonban akik szeretnék biciklivel elkerülni ezt a szakaszt, azok számára több alternatív útvonal is rendelkezésre áll. Ezekre térve a BKK beszámolt arról, hogy a Baross utcában folyó kerékpárosbarát átalakítások napokon belül befejeződnek, valamint "érdemes mérlegelni" a közeli Tompa utca használatát is, ahol két irányban lehet haladni kerékpárral.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve