Visszaesett a Cserpes, valamint a Lipóti forgalma és bevétele is tavaly azután, hogy az év második felét külön töltötte a két tradicionális magyar cég. Előbbi új üzleteket nyitott, míg a Lipóti saját tejüzemet vett.
Szerző(k): Szabó DánielAlapvető élelmiszer a kenyér, ezért ennek a terméknek, illetve termékcsoportnak csökkenteni kellene az áfáját - ezt szorgalmazza a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen a Magyar Pékszövetség. Septe József, a Pékszövetség elnöke az InfoRádiónak azt mondta: az áfa csökkentésével tisztulna az ágazat, de a kenyér nem lenne olcsóbb.
Szerző(k): Szász PéterA munkaerőhiány és a növekvő bérköltségek miatt drasztikusan megemelkedhet a kenyér ára: akár 400 forintot is fizethetünk egy kilogramm kenyérért. A szakértők szerint legalább 30 százalékkal kellene árat emelni, de 15 százalékos drágulásra szinte biztosan számítani kell, emellett a liszt ára is növekedik, hogy még tovább nőjenek a költségek. A kereskedőláncok így is megfúrhatják az áremelést.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb élelmiszer kategóriákban tüntetnék el a silány termékeket, az idén többek között a gyorsfagyasztott élelmiszerekre jön egy rendelet - erősítette meg a Buksza információit a földművelésügyi tárca.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Tudatos Vásárlók Egyesülete TVE) 13 budapesti pékséget tesztelt próbavásárlással. Kérdeztek, vásároltak és értékelték, hogy milyen tájékoztatást kaptak hétköznapi vásárlóként vagy ételallergiásként.
Szerző(k): Domokos LászlóMegbeszélést szervezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Pékszövetség és a kiskereskedelmi láncok részvételével a sütőipar helyzetéről. A Pékszövetség szerint a munkaerőköltség növekedése miatt elkerülhetetlen a kenyér árának rendezése. A találkozón megjelent néhány nagy kiskereskedelmi lánc – a CBA, a Coop és a Tesco képviselete is
Szerző(k): K. Kiss GergelyAbban, hogy magyar vagy külföldi élelmiszert választ a vásárló, sokadrangú kérdés az ár - derül ki egy új Nébih-felmérésből. A vásárlók többségét érdekli a termék származása, 18 százalékukat viszont hidegen hagyja.
Szerző(k): Csernátony CsabaKörülbelül 15-20 százalékkal többet kell majd fizetni a kenyérért februártól - jelentette ki a teol.hu-nak, a Magyar Pékszövetség Baranya-Somogy-Tolna megyei régiós elnöke. Az évek óta csak tervezett lépést a munkaerőhiány és a minimálbér-emelés miatt teszik meg a pékek.
Szerző(k): Economx