Sértődött hangon reagált a szerb hadügyminiszter arra, hogy az EU tiszteletteljesen megkérte a szerb kormányt, ne éppen most tartson az ország hadgyakorlatot az orosz és fehérorosz katonasággal együtt Fehéroroszország területén.
Szerző(k): Barabás JúliaNemzetközi gyakorlatokat tartanak Magyarországon szeptember 7. és október 7. között a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterének térségében.
Szerző(k): Rácz GergőAz orosz kormány egyelőre nem tervezi, hogy beveti azt az úgynevezett biztonsági tartalék katonai egységet, amelyet a fehérorosz határ mellett állomásoztat.
Szerző(k): Komócsin SándorHa valaki nem találta volna elég forrónak a nyarat, annak elég a Balti- és a Földközi-tenger medencéjéből érkező hírekre figyelnie: északon és délen egyaránt jó pár ország között alakult ki katonai feszültség. Idegeskedik az USA és az EU is.
Szerző(k): Komócsin SándorAlaptalannak nevezte a NATO szóvivője Aljakszandr Lukasenko azon állításait, hogy a katonai szövetség csapatokat vonultat fel Fehéroroszország nyugati határai mentén.
Szerző(k): Domokos LászlóA zendülő katonák által őrizetbe vett Ibrahim Boubacar Keita mali elnök bejelentette, hogy a hadsereg akaratának megfelelően és a vérontás elkerülése érdekében lemond, továbbá feloszlatja a parlamentet.
Szerző(k): Rácz GergőTatára négy darab Leopard 2 A4 harckocsi, míg a szolnoki helikopterbázisra újabb két darab H145M katonai helikopter érkezett meg a németországi gyárakból.
Szerző(k): Rácz GergőElőször vesz majd részt az orosz haditengerészet napján, július 26-án Szevasztopolban megtartandó díszszemlén olyan őrnaszád, amelynek legénysége kizárólag nőkből áll - közölte a TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Szepesi Anita