Aleksandar Vulin védelmi miniszter kijelentette, hogy a szerb hadsereg a következő hat hónapban felfüggeszti az összes hadgyakorlatot, illetve az összes partnerével folytatott katonai aktivitást - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Vulin azt mondta, hogy Szerbiára az EU komoly nyomást gyakorol, amelyet szerinte nem érdemelt meg az ország, egy tervezett szerb-orosz-fehérorosz hadgyakorlat miatt.
"Az elkövetkező fél évben nem veszünk részt semmilyen katonai aktivitásban. Egyetlen partnerünkkel sem szervezünk hadgyakorlatot, ez a NATO-ra, Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetére, az Amerikai Egyesült Államokra, Oroszországra és Kínára is vonatkozik" - mondta Vulin, aki szerint az EU azért gyakorol nyomást Szerbiára, mert Fehéroroszországgal közösen tervezett hadgyakorlatot.
Kapcsolódó
"Azt kérik tőlünk, az európai jövőnkre, a politikánkra, valamint a népre gyakorolt még nagyobb nyomással, hogy hagyjunk fel a Fehéroroszországgal tervezett katonai gyakorlatunkkal"- fejtegette Vulin, aki szerint a kormány azért hozta ezt a döntést, mert Szerbia szeretné megőrizni katonai semlegességét. Eközben főnöke Aleksandar Vucic államfő telefonon tárgyalt orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, de azt nem árulták el, miről egyeztettek.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve