A négy héttel ezelőtthöz képest semmi sem változott, de az várható volt, hogy a nyitástól lesznek esetszám-növekedések - mondta Kemenesi Gábor virológus a Pesti Hírlapnak.
Szerző(k): Domokos LászlóBudapest az egyetlen város Európában, ahol már most meghaladja a nitrogén-dioxid-szint a korlátozások előtti időszakét – erre jutott az Európai Környezetvédelmi Ügynökség.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA járványhelyzetben vagy biológiai veszély esetén elrendelhető közegészségügyi intézkedésekről fogadott el hétfői rendkívüli ülésén törvénytervezetet a bukaresti kormány, miután egy alkotmánybírósági határozat nyomán múlt héten megszűnt a koronavírus-járvány megfékezését célzó karanténintézkedések jogalapja - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA szükségállapot megszüntetésével is maradt a home office a felsőfokú végzettségűek 51 többsége, köztük a budapesti munkavállalók 40 százaléka számára. A magyar felnőttek háromnegyede visel továbbra is arcmaszkot, míg hasonló azok aránya, akik saját bevallásuk szerint gyakrabban mosnak kezet, mint a járvány kitörése előtt.
Szerző(k): Rácz GergőEllenzi a szövetségi kormány Németországban azt a több tartományi kormány által mérlegelt intézkedést, hogy a kiskereskedelmi ágazat helyzetének javítására vonják vissza a vásárlókat a boltokban a koronavírus-járvány miatt maszkviselésre kötelező szabályt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA várhatóan valamikor az év végén lehet meg a koronavírus elleni hatékony oltóanyag, de nem tudni, hogy ez mikor juthat el Magyarországra is - mondta Szlávik János infektológus főorvos az ATV-nek.
Szerző(k): Domokos LászlóHat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 4189 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Szerző(k): Csernátony CsabaA járvány miatt több mint 2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. A járványhatás nélkül 6,5 százalékos lett volna a többlet. A gyógyszerforgalom jókora mínuszba került.
Szerző(k): Csernátony Csaba