Viszont az sem megoldás, ha nem nyitunk, ugyanis ez a gazdaság szempontjából fontos. Az esetszám-növekedést kezelni kell - mondta Kemenesi Gábor virológus a Pesti Hírlapnak.
Az USA esetében elmondható, hogy ez még csak az első hullám megerősödése, amikor elkezdett volna csökkenni az esetszám, akkor visszaütött - fogalmazott a szakértő. Véleménye szerint egy-két héten belül ismét látni fogjuk azokat a képsorokat, amelyeket korábban New Yorkban láttunk, ezekben a pillanatokban telítődnek ugyanis az intenzív osztályok. A járvány ott átpolitizálódott, sok állam emiatt politikai szinten kezelte, a szakértői vélemények pedig valahol elhaltak.
Lehet, hogy Magyarországon naponta 10 eset van, de ettől a vírus teoretikusan mindenhol jelen van. Ha van egy megfelelő kis mikroközeg, például egy munkahely, akkor ott kisebb gócpontot tud létrehozni. Amennyiben ősszel nagyon sok tényező - környezeti, emberi viselkedés - megfelelő lesz a vírusnak, akkor lehet, hogy ezek a kis gócpontok aktívabban, gyorsabban tudnak majd növekedni.
Annyiban pesszimista vagyok, hogy az emberek fegyelme enyhült, ahogy a hitük is, hogy egyáltalán tényleg létezik ez a vírus. Az, hogy ebből a sok kis gócpontból mennyire tud majd felerősödni, az mindannyiunkon múlik. Nekem is szokták mondani, hogy miért riogatok, de ez nem riogatás, hanem tények. Erről beszélni kell - mondta Kemenesi Gábor.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve