Az Európai Parlament erős többséggel mondta ki, hogy Andrej Babiš cseh miniszterelnök vállalkozásainak uniós és cseh költségvetésbeli támogatásai összeférhetetlenek a tulajdonos által betöltött közjogi méltósággal, de a képviselők többségének álláspontja szerint komoly aggályok vannak Csehországban a jogállamisággal, élesedhet az erre kidolgozott új mechanizmus. A Fidesz kitart szövetségese mellett.
Szerző(k): Szabó DánielJohannes Hahn az EU költségvetési biztosa nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt az értesülést, miszerint az Európai Bizottság egy belső dokumentum szerint kilenc uniós tagállam számíthat megkeresésre a jogállami feltételrendszer keretében. A mechanizmus alkalmazásához szükséges iránymutatások első tervezetét jövő héten nyújtja át Bizottság az Európai Parlamentnek (EP) és az Európai Tanácsnak (EiT) - írja az EU-Monitor.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaElutasította Magyarország keresetét a Sargentini-jelentés ügyében az Európai Bírósáa, vagyis az Európai Parlament (EP) 2018. szeptember 12-én jogszerűen szavazta meg a zöldpárti holland EP-képviselő, Judith Sargentini nevét viselő jelentést, amelynek az elfogadása utat nyitott arra, hogy az Európai Unió elindítsa a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást Magyarország ellen.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Parlament az Európai Bizottságot is beperelheti, ha június 1-ig nem küld írásos értesítést Magyarországnak és Lengyelországnak a jogállamisági problémák miatt. Az Orbán Viktor vezette magyar, és a Mateusz Morawiecki-féle lengyel kormányok vétófenyegetéssel érték el tavaly év végén, hogy a jogállamisági mechanizmus még faramuci módon ne legyen az idén feltétele az uniós kifizetéseknek, viszont az EP szerint a Bizottság az alkuval szabotálja a szabályozást.
Szerző(k): Szabó DánielDidier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa a Twitteren arról számolt be, hogy "konstruktív és őszinte légkörben zajlott" Varga Judit igazságügyminiszterrel a kedd reggeli brüsszeli megbeszélése, amelyen főként a jogállamot érintő kérdésekről volt szó. A biztos azt is közölte, hogy még a jelenlegi portugál elnökség alatt szeretnének a hetes cikkely szerinti eljárásban előre lépni. A tárgyalás részleteit ismerő uniós források szerint Reynders azt is kérte, hogy Magyarország gondolja újra az Európai Ügyészséghez való csatlakozás kérdését.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA közös uniós hitelfelvételt lehetővé tevő, tavaly decemberben elfogadott uniós jogszabályt ratifikálnia kel a magyar Országgyűlésnek, amit a kormány mintha arra próbálna kihasználni, hogy a jóváhagyás elutasításával fenyegesse az EU-t.
Szerző(k): Komócsin SándorA kormány letette a főesküt az Európai Bizottságnak, hogy kőkeményen fellép a korrupció ellen, és ezer százalékban biztosítja az ügyészség és a bíróságok függetlenségét.
Szerző(k): Komócsin SándorAz EU-s tagországok jogállamiság terén nyújtott teljesítményének alaposabb és kiterjedtebb brüsszeli vizsgálatát sürgeti az európai parlamenti határozati javaslat, amelyet ezen a héten kezdenek tárgyalni az illetékes szakbizottságok. A képviselők értékelik a tavalyi országjelentéseket és tartalmi változtatásokat javasolnak a későbbi jelentésekbe.
Szerző(k): Szabó Dániel