Nő a frusztráció a magyar és a lengyel jogállamisági helyzet miatt az Európai Unió döntéshozóinál: nem egyszerűen arról van szó, hogy az Európai Parlament a budapesti kormánnyal került volna szembe, de a demokráciavédő mechanizmus miatt már az Európai Bizottsággal is konfliktusba került. Decemberben, a szlovén EU-elnökség végén várják egy meghallgatásra az Orbán-kormányt, de áttörés majd a 2022-ben első felében felálló francia elnökség alatt lehet. A jogállamisági mechanizmus kérdése azért is fontos, mert a pénzosztási folyamatokra is kihathat az EU-ban.
Szerző(k): Szabó DánielMagyarországot egy sor ügy miatt - egyebek mellett az elégtelen korrupcióellenes intézkedések és a média szabadsága - megfeddte az Európai Bizottság a kedden kiadott jogállamisági jelentésében.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOlyan lépéseket vezetne be az Európa Parlament alelnöke, amelyek a kormányokat érintik, nem a lakosságot.
Szerző(k): Csernátony CsabaMagyarország jövőjének kérdése az Európai Unióban lett az egyik témája Németország kancellárválasztásának. A korábbi testvérpárt CDU/CSU jelöltje, Armin Laschet és Olaf Scholz a szociáldemokratáktól kivárná, hogy uniós bíróság mondja ki, hogy az Orbán Viktor vezette kormány alatt sérült a jogállamiság. Annalena Baerbock, a Zöldek vezetője viszont már most is bizonyítottnak látja ezt és leállítani az EU-s támogatásokat. Közben a CDU parlamenti frakciójának prominens politikusa is fellépne a magyar kormány irányvonala ellen.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Parlament csütörtökön 378 szavazattal, 255 ellenszavazat és 42 tartózkodás mellett megszavazta a szexuális és reproduktív jogokról szóló jelentést, amelyben a képviselők hangsúlyozzák, hogy garantálni kell, hogy a nők rendelkezésére álljon a biztonságos és legális terhességmegszakítás.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Parlament képviselői szerint az uniós értékek sérelme rendszerszintű fenyegetést jelent az Európai Unióra nézve, ezért az Európai Bizottság következő éves jogállamisági jelentésében konkrét ajánlásokat kell megfogalmazni a tagállamok számára, és az uniós értékek hatékonyabb védelme érdekében a jogsértések szélesebb körére kellene kiterjednie.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar kormánynak egyre rosszabb a viszonya az uniós intézményekkel - ismerte el Navracsics Tibor volt uniós biztos egy a Transparency International Magyarország és az Európai Bizottság által szervezett beszélgetésen, ahol Magyarország elmúlt 17 éves uniós tagságának mérlege mellett Andor László ugyancsak volt uniós biztossal egyebek mellett arra mutattak rá, hogy véleményük szerint mi vezethetett el ahhoz a helyzethez, hogy Magyarországgal szemben egyre keményebb kritikák fogalmazódnak meg és egyre kevesebb a megértés, illetve hatékony eszköz lehet-e a jogállamisági mechanizmus a problémák megoldására.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Bizottságnak be kell tartatnia a jogállamiság követelményeit minden tagállammal, szükség esetén a vonatkozó eljárás indítása által - jelentette ki David Sassoli, az Európai Parlament elnöke Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének írt, szerdán közzétett levelében az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Dániel