A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt javasolta a japán kormánynak, hogy hajtson végre munkaerőpiaci reformokat, bátorítsa a vállalkozókat a bérek emelésére és a fogyasztási adó kulcsának növelése révén billentse helyre a súlyosan eladósodott költségvetést, ha sikerre akarja vinni az Abenomics néven is emlegetett növekedésbarát gazdaságpolitikát.
Szerző(k): MTIEl kellene halasztani a nyári riói olimpiát a Zika-vírus okozta egészségügyi krízis miatt, javasolja nyílt levelében több mint száz kutató az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO).
Szerző(k): Index.huAz Európai Bizottság a belső határellenőrzés visszaállítására vonatkozó átmeneti tagállami intézkedések meghosszabbítását javasolja - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
Szerző(k): MTIAz Elmű tulajdonosai számára részvényenként 1200, az Émásznál 1100 forintos osztalék kifizetésére tesz javaslatot az igazgatóság a cégek áprilisban esedékes éves rendes közgyűlésén, ezt a két társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hozta nyilvánosságra kedden.
Szerző(k): MTIA Törökországban tartózkodó szíriai menekültek befogadásáról nyújtott be javaslatot hétfőn az Európai Bizottság: a tervezet értelmében 54 ezer embert helyeznének át a menekültek áttelepítésére már korábban létrehozott uniós mechanizmus keretében.
Szerző(k): MTIErős és közösen kezelt európai menekültügyi és visszatoloncolási rendszert javasolt Angelino Alfano olasz belügyminiszter olasz sajtóértesülések szerint abban a levélben, amelyet német kollégájával, Thomas de Maiziere-rel az Európai Bizottságnak írt a migrációs válság megoldásáról.
Szerző(k): MTIA magáncsődeljárás kezdeményezési határidejének meghosszabbítására tett javaslatot a fideszes Galambos Dénes és a KDNP-s Vejkey Imre pénteken a parlamentnek.
Szerző(k): MTIA Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 15 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek - közölte a cég.
Szerző(k): MTI