Szavai szerint két olyan intézkedés látszik általánosan elfogadottnak, amit érdemes lenne bevezetni. Az egyik, hogy minden kereskedelemben dolgozónak ne csak egy, hanem két szabad vasárnapja legyen. Ez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elképzelése.
Másrészt az egyik szakszervezet azt javasolta, vasárnap senkit ne lehessen nyolc óránál többet dolgoztatni. Mindkettőt támogatjuk, mert a kereskedelemben dolgozók helyzetét javítanák - mondta Harrach a lapnak.
Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerint őszig csak egyeztetések folynak a kereskedelmi dolgozók ügyében, így még kész javaslatok nincsenek.
A vasárnapi boltzárat eltöröltük, és ez így is marad, aki mást állít, az hazudik - reagált a KDNP frakcióvezetője.a Népszabadság hétvégi hírére, amely szerint kormányzati berkekben olyan elképzelés kering, miszerint törvényben szabályoznák, hogy az üzletek csak egy bizonyos időpontig tarthassanak nyitva normál ügymenet mellett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve