A harmadik hullám korlátozásainak feloldása és a szolgáltató szektor helyreállása mellett szezonális tényezők is segítették júliusban a történelmi rekordnak számító foglalkoztatási szint elérését. Az MTI-nek nyilatkozó elemzők azonban arra is figyelmeztetnek, hogy a feszes munkaerőpiacon kibontakozó bérverseny inflációs kockázatokat is hordoz, miközben segíti a GDP növekedését.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA világ cégeinek és kereskedőinek beszállítói láncait szorongató szállítási problémák nem oldódnak meg olyan gyorsan, mint amire a szakértők számítottak. Így a költségek magasak maradnak, amit a kitartó infláció formájában a boltokban a vásárlók is meg fognak érezni.
Szerző(k): Komócsin SándorAz inflációs nyomás nem kíméli a temetkezési szektort sem, bár százalékosan nem történt akkora emelkedés, mint a gazdaság több más szektorában, forintosítva már ezen a területen is érezhető - írja a Világgazdaság.
Szerző(k): Szász PéterNem volt túlságosan sikeres a belépője az új román pénzügyminiszternek, miután két olyan megjegyzéssel nyitotta munkásságát, ami megkérdőjelezi hozzáértését a pénzügyek rejtélyes tudományához.
Szerző(k): Barabás Júlia1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielJúliusban nőtt az infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése alapján - írja az MTI. Magyarországon ennek több mint kétszerese a pénzromlás szintje.
Szerző(k): Szabó DánielA román kormány gazdasági előrejelzési bizottsága felfelé módosította az idei évre vonatkozó várakozását, így 7 százalékos gazdasági növekedést remél a korábban közölt 5 százalék helyett.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJelentősen drágulhatnak a német ipar termékei, az autógyártók akár tíz százalékkal emelhetik áraikat a Handelsblatt című német üzleti lap hétfői összeállítása szerint.
Szerző(k): K. Kiss Gergely