Dan Vîlceanunak, a román kormány új pénzügyminiszterének fogalma sincs, hogy mekkora az infláció, bár lehet, hogy csak nem hajlandó tudomásul venni - írta a Maszol. Alig száradt meg a tinta a pénzügyminiszteri kinevezésén, Dan Vîlceanu máris két érdekes megjegyzéssel hívta fel magára a sajtó, illetve a közvélemény figyelmét. A tárcavezető megkérdőjelezte, hogy öt százalék lenne az éves infláció.
„Az infláció nem öt százalék. Ez a Román Nemzeti Bank becslése. Az ügy gazdájával, a Román Nemzeti Bankkal kell beszélni. Nem növeltük az alkalmazottak jövedelmét. Minden intézkedés az infláció mérséklésének irányában történt” – jelentette ki Vîlceanu. A miniszter tévedett, az öt százalék ugyanis az Országos Statisztikai Intézet (INS) tett hivatalos inflációs adata.
A politikai pályáját a román szocialista párt ifjúsági szervezetében kezdő Vîlceanu azt is kifejtette, hogy „nincs gazdasági növekedés inflációs fellángolás nélkül”. Ez a kijelentése sem felel meg a valóságnak, elvégre az elmúlt évtizedben több alkalommal is előfordult, hogy számottevő gazdasági növekedéshez minimális, sőt, negatív infláció társult. 2015-ben 3,9, 2016-ban pedig négy százalékkal nőtt a gazdaság, miközben az infláció negatív előjelű volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve