Azoknak, akiknek a diákigazolványuk október végén lejárt, és nem tanulnak tovább, illetve nem helyezkedtek el, még az idén be kell jelentkezniük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetniük - figyelmeztetett az adóhatóság.
Szerző(k): EconomxEurópa határai védelmének javítása, a belső biztonság garantálása és a migráció hatékonyabb kezelése érdekében az úti okmányokkal való visszaélések visszaszorítására dolgozott ki javaslatot az Európai Bizottság csütörtökön.
Szerző(k): MTIElvesztik érvényességüket december végén a régi őstermelői igazolványok - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szóvivője vasárnap este az M1 csatornán.
Szerző(k): MTIA Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szeptember végéig 190 ezer új típusú őstermelő igazolványt adott ki a július végéig igényelőknek - adta hírül köztestület.
Szerző(k): MTIAlig kilenc hónappal a bevezetését követően, szeptember elejéig már egymillió magyar állampolgár igényelte az e-személyit - közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH).
Szerző(k): MTIOktóber 31-éig kell érvényesíteni a diákigazolványokat - hívta fel a figyelmet a Budapesti Békéltető Testület.
Szerző(k): MTIAz új, kártya alapú őstermelői igazolványok később készülnek el, de előállításuk a felébe kerül csak, mint korábban tervezték - mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője szombat este az M1 csatorna műsorában.
Szerző(k): MTIOkmányhamisítót fogtak el a főváros XX. kerületében, a Helsinki úton még pénteken - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerdán.
Szerző(k): MTI