241 hamis közokiratot, valamint azok gyártásához szükséges gépeket, eszközöket és alapanyagokat találtak a 44 éves H. Zsoltnál tartott házkutatás során. Az okmányok között magyar és külföldi személyi igazolvány, lakcímkártya, vezetői engedély, bizonyítvány, valamint tartózkodási engedély is volt. A férfinál egy riasztófegyver és kilenc gramm amfetamin is volt.
A rendőrök pénteken a német hatósági jelzésű autót vezető, 62 éves soproni M. Károlyt ellenőrizték Budapest IX. kerületében, a Gubacsi úton. Az igazságügyi gépjárműszakértő előzetes szakvéleményében egyebek mellett megállapította, hogy az autó alvázszámán a gyáritól eltérő kialakítási jegyek láthatók, a gépkocsi színe pedig nem egyezik az alvázszámhoz tartozó gépkocsi eredeti színével. A férfinál talált német forgalmi engedély hamisnak bizonyult, ezért az autót és az okmányt is lefoglalták.
Így jutottak el H. Zsolthoz, aki a forgalmi engedélyt hamisította. Vele szemben közokirat-hamisítás és más bűncselekmények, M. Károly ellen pedig egyedi azonosítójel meghamisítása bűntett miatt indítottak nyomozást.
A bíróság elrendelte H. Zsolt előzetes letartóztatását, míg M. Károly szabadlábon védekezhet - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve