Görögország és hitelezői már a jövő hét elején megállapodhatnak a görög államadósság enyhítéséről. Egy szakértő ezt megelőzően azt javasolta, hogy az IMF ne bábáskodjon tovább az eurótagállamok bénázó görög válságkezelésénél, hagyja felnőni végre a feladathoz a kétbalkezes kormányokat.
Szerző(k): Komócsin SándorNem teljesült az a szakértői jóslat, amely szerint csütörtök délutánra nagyjából ki kellett volna derülnie, mi történt az EgyptAir hajnalban eltűnt utasszállító repülőgépével. Egyelőre még maradványokat sem találtak a gépből. A görög légi irányítás beszélt a pilótákkal.
Szerző(k): EconomxNémetország belefáradt Európa bajaiba. A németek egyre kevésbé hajlandóak eljátszani azt a vezető szerepet, amely országuk nagysága és gazdasági ereje alapján elvárható lenne, miközben a többi EU-tagország egyre kevésbé hajlandó követni őket. Nem látni a fényt az alagút végén.
Szerző(k): EconomxEgy görög forrás szerint az EgyptAir gépe Görögország déli részén Karpatosz szigete mellett csapódhatott a tengerbe. Az egyiptomi külügyminisztérium időközben kiadott közleményében ugyanakkor utalás van arra, hogy a gép lezuhanhatott. Egy szakértő szerint súlyos következményei lesznek párizsi Charle de Gaulle repülőterére nézve, ha kiderül, hogy bomba robbant a gépen.
Szerző(k): Komócsin SándorBeterjesztette a görög kormány szerdán késő este a parlament elé azt a törvénycsomagot, amellyel 1,8 milliárd euróval javítanák a központi költségvetés mérlegét, megfelelendő az ország nemzetközi hitelezői által megfogalmazott elvárásoknak.
Szerző(k): MTI-EcoGörögország kész megvétózni az EU és az USA szabadkereskedelmi egyezményét, ha nem kapnak megfelelő védelmet a földrajzi árujelzések - ezek közé tartozik például a hungaricumok egy része is -, és ha nem válik nyilvánossá a megállapodásról folytatott vita.
Szerző(k): Komócsin SándorEgyre inkább csökken a Törökországból a görög partokra érkező migránsok száma, szombat reggel óta pedig egyetlen menekült sem érkezett.
Szerző(k): MTIA következő napokban véglegesíthetik a megállapodást Görögország és nemzetközi hitelezői között az ország adósságkönnyítéséről, valamint a vészhelyzeti mechanizmusról is - mondta Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság alelnöke, euróért és szociális párbeszédért felelős biztosa az euróövezet pénzügyminisztereinek brüsszeli ülését követően hétfőn.
Szerző(k): MTI-Eco