Az elmúlt napokban is alacsony volt az érkezők száma. Az athéni válságstáb szerint a hét eleje és a szombat reggel közötti időszakban mindössze 332 menekültet regisztráltak.
Egyelőre nincs jele annak, hogy Törökország engedné a menekültáradat növekedését - mondta a görög parti őrség egyik tisztségviselője. Ma reggelig (vasárnap) ráadásul egyetlen ember sem kelt át.
Februárban naponta átlagosan 2000 migráns érkezett a görög szigetekre, míg márciusban ez a szám naponta 900-ra csökkent. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint áprilisban pedig napi átlagban 122-en érkeztek.
Az Európai Unió és Törökország között a menekültválság kezelése érdekében létrejött egyezmény március 20-ai életbe lépése óta a görög hatóságok menedékkérelem híján bárkit visszatoloncolhatnak Törökországba, és azokat is visszaküldhetik, akik benyújtották ugyan kérelmüket, de nem jogosultak menekültstátusra.
A megállapodás arról is rendelkezik, hogy az Európai Unió felgyorsítja a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról kezdett tárgyalásokat. Utóbbiak sikertelensége esetében fennáll veszélye annak, hogy az EU nem szünteti meg a vízumkötelezettséget, Törökország pedig válaszlépésként megnyitja a határokat az EU-ba igyekvő menekültek előtt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve