Hiány alakult ki Szerbiában a gyerekeknek adható antibiotikum-készítményekből. Európa-szerte probléma a gyógyszerellátás, de déli szomszédunknál a gyártási kapacitással is gondok vannak.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs2021-es adatok szerint az Európai Unió tagországi között a 13. helyen állunk a GDP arányos kutatás-fejlesztési ráfordításunkkal, a cél az, hogy 2030-re elérjük a 3 százalékos GDP arányos költést, ám most ennek még csak valamivel több mint felénél járunk.
Szerző(k): Koncsek RitaA hazai gyógyszeripar a pandémia alatt bebizonyította, hogy válságálló, de az egymást követő krízisek, főleg az elszabaduló energiaárak miatt felmerülő költségemelkedést nehezen vészeli át a szektor - mondta Greskovits Dávid a MAGYOSZ elnöke.
Szerző(k): Koncsek RitaAz amerikai félidei választásokon az előrejelzések szerint előre törhetnek a republikánusok a képviselőházban és a szenátusban is. A különböző részvények árába már meg is kezdett beépülni a várható eredmény. A meglepő viszont az, hogy az elmúlt több mint 70 évben a tőzsde egésze szempontjából igazából mindegy volt, ki nyer.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMagyar kutatók olyan természetes eredetű, erős antivirális hatással bíró vegyületre bukkantak, amely hatékony lehet a SARS-CoV-2 okozta megbetegedés ellen. A találmány hazai és nemzetközi szabadalmaztatása, valamint hasznosítási lehetőségeinek feltérképezése már megkezdődött. Hat-tíz év múlva lehet gyógyszer a találmányból.
Szerző(k): Domokos ErikaA Richter Gedeon Nyrt. eladja a romániai nagy- és kiskereskedelmi üzletágát - jelentette be a gyógyszeripari vállalat pénteken.
Szerző(k): Szász PéterAz idén és jövőre is a korábbi évekhez képest csökken a gyógyszertámogatások százalékos mértéke, mondta a Napi.hu-nak Marjai Tamás, a hálózatos gyógyszertárak szövetségének szakmai igazgatója. Ugyanakkor évről évre többet költenek a magyarok gyógyszerekre. Az innovatív gyógyszeripar pedig azért aggódik, mert több mint 70 életmentő terápia még mindig nem kapott tb-támogatást.
Szerző(k): Koncsek RitaIdén a második negyedévben az elemzői várakozásokat meghaladóan nőtt a Richter árbevétele és nyeresége: az árbevétel 23,7 százalékkal 192,9 milliárd forintra, az adózott nyereség több mint duplájára, 77,1 milliárd forintra nőtt április-júniusban az előző év azonos időszakához képest - közölte a cég a tőzsde honlapján.
Szerző(k): Szász Péter