A várakozások felett nőtt a Richter nyeresége és árbevétele – derült ki a vállalat gyorsjelentéséből.
Szerző(k): EconomxKét drónt szedtek le a Kreml környékén a héten, a moszkvai vezetés személyesen Vlagyimir Putyin elnökkel szembeni merényletkísérletet gyanít. Először Ukrajnát, aztán az Egyesült Államokat gyanúsították. Volodimir Zelenszkij ukrán államfő mindeközben Hágában és Helsinkiben is járt. III. Károlyt pedig megkoronázták. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): EconomxHetvennégy millió részvényes szavazott a 390 forintos osztalékra, az egyik kisebbségi részvényes, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány 483 forintos osztalékot javasolt, de ezt a közgyűlés nem fogadta el.
Szerző(k): Koncsek RitaMagyarországon a kardiológusok több éve azért küzdenek, hogy olyan ambulanciákat hozzanak létre, ami a szívelégtelenségben szenvedő betegek ellátását segíti. A páciensek egy része egy éven belül életét veszti, de jó hír, hogy most egy cukorbetegeknél használt gyógyszer hozott áttörést.
Szerző(k): Koncsek RitaSajtótájékoztatón értékelte a Richter a cég 2022-es eredményeit. Orbán Gábor, a cég vezérigazgatója közölte, hogy a hazai multi közel 28 milliárd forint extraprofitadót fizet a tavalyi évi árbevétele után, az adó minden egyes itthon forgalmazott készítményt nyolc százalékkal sújt.
Szerző(k): Koncsek RitaEgy mintaprogram keretében tavaly novembertől már minden újszülöttnél ingyenesen elvégzik az SMA-szűrést a kórházakban. A Pulzus kutató friss felmérése szerint az anyák 97 százaléka igénybe is venné a szűrővizsgálatot. Magyarországon egyébként a napokban szűrtek ki egy SMA-s kisbabát, aki már meg is kapta az életmentő génterápiás kezelést.
Szerző(k): Koncsek RitaBár az eddigi nemzetközi szakirodalom szerint a digitalizáció az üzleti teljesítmény javításának legfőbb forrása, a hazai feldolgozóipari cégeknél ez a pozitív kapcsolat egyelőre csak az esetek egy részében mutatható ki – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem kutatóinak közreműködésével készült, átfogó vizsgálat.
Szerző(k): Fellegi TamásA Richter Gedeon Nyrt. az OC Distributors vállalat számos nőgyógyászati készítmény marketing és értékesítési jogait birtokolja. A tranzakció értéke 14,1 milliárd forint volt.
Szerző(k): Economx