gyógyszeripar

10.
24.
15:00
Forradalmat indíthatnak a koronavírus-vakcinák

Forradalmat indíthatnak a koronavírus-vakcinák

Átalakíthatja a vakcinák gyártását a koronavírus-oltásokon elér jelentős haszon, ami forrást teremthet olyan készítmények előállítására is, amelyeket jelenleg éppen hogy csak gazdaságosan lehet gyártani vagy éppen veszteséges az előállításuk.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
12.
18:44
A jövő gyógyszeriparáért együttműködik az ELTE és a Richter

A jövő gyógyszeriparáért együttműködik az ELTE és a Richter

Közös kutatási projektekre, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folyó oktatás, azon belül is elsősorban a doktori képzés támogatására terjed ki az az együttműködési megállapodás, amelyet 2021. október 12-én írtak alá a Richter Gedeon Nyrt., a Richter Gedeon Talentum Alapítvány és az ELTE képviselői. A megállapodás fő célja a magasan képzett, piaci igényeknek megfelelő tudású kutatói utánpótlás biztosítása és az ELTE-n keletkező tudás hasznosítása.

Szerző(k): Szepesi Anita
10.
07.
15:57
Fontos változást jelentett be a svájci gyógyszercég Magyarországon

Fontos változást jelentett be a svájci gyógyszercég Magyarországon

Jelentős változások történtek a svájci Roche-csoport magyar leányvállalatánál: új ügyvezető igazgató érkezett a vállalat élére, amely a Budapest One irodaházban folytatja működését. A költözéssel párhuzamosan agilis szervezeti modellre áll át a gyógyszeripari vállalat - jelentette be a cég.

Szerző(k): Domokos Erika
09.
30.
12:44
Pfizer-vakcina: kiderült, hány havonta kell beadni az újabb dózist

Pfizer-vakcina: kiderült, hány havonta kell beadni az újabb dózist

A BionTech alapítója szerint jelenleg ismereteik alapján 12-18 havonta válhat szükségessé a Covid-19 elleni védőoltások megerősítése. Folyamatosan figyelik az új variánsokat.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
09.
08.
13:46
Magas vérnyomás elleni gyógyszereket vont ki a forgalomból a hatóság

Magas vérnyomás elleni gyógyszereket vont ki a forgalomból a hatóság

Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) négy különböző típusú Losartan-gyógyszert vont ki a forgalomból azido-szennyeződés miatt. A Losartant a magas vérnyomás kezelésére használják, beleértve a bal kamrai hipertrófiában, veseelégtelenségben és 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegeket.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
08.
21.
12:20
Új vakcina nyújthat megoldást a baromfiipar súlyos problémájára

Új vakcina nyújthat megoldást a baromfiipar súlyos problémájára

A világ baromfiiparát sújtó madárinfluenza elleni új oltóanyaggal készül piacra lépni egy brit kutatócsoport. A minden eddiginél hatékonyabb vakcina nemcsak a madarak immunrendszerét erősíti meg, hanem a vírus terjedését is nagymértékben gátolja, ami hatalmas előrelépést jelent az eddigi szérumokhoz képest. A fejlesztők szerint az előállítása is egyszerűbb és olcsóbb lehet, mint az eddigi, tojások felhasználásával előállított vakcináké.

Szerző(k): Kónya Ádám
08.
19.
07:09
Ritkán jön össze ennyi minden jó Budapesten

Ritkán jön össze ennyi minden jó Budapesten

Kirobbanó formát mutattak a nagy tőzsdei cégek második negyedéves gyorsjelentései. A történelmi profitot hozó negyedév után hirtelen már megint olcsónak tűnnek a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb részvényei.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
08.
17.
08:32
Célegyenesben a Pfizer szupervakcinája

Célegyenesben a Pfizer szupervakcinája

Benyújtotta az engedélyezési kérelmet a Pfizer és a Biontech a szupervakcinára az Egyesült Államokban. A „booster”, vagy emlékeztető oltást minden 16. évnél idősebb amerikainak adnák. Az első kísérleti fázis eredményei alapján ez a vakcina jelentősen több antitestet termel, mint az első két dózis.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
08.
11.
16:40
A Szputnyik delta variáns elleni hatásosságáról árultak el adatokat az oroszok

A Szputnyik delta variáns elleni hatásosságáról árultak el adatokat az oroszok

Sorra nyilatkoznak orosz illetékesek arról, mennyire hatásos szerintük a Szputnyik V vakcina a delta-variánssal szemben. Mindeközben a gyártás magasabb sebességfokozatba kapcsolt.

Szerző(k): Lovas-Romváry András