A Ford tavaly döntött arról, hogy leállítja a magyar piacon is népszerű felső-közép kategóriás autója, a Mondeo gyártását. A kocsit 1992-ben mutatták be és bár világautónak szántak, de végül elsősorban Európában játszott fontos szerepet a cég történetében.
Szerző(k): Szász PéterA 40 éves Helia-D árbevétele a piaci nehézségek ellenére tavaly elérte a 2 milliárd forintot. Idén új márkák és közös vállalkozások indulnak, és egy több száz milliós beruházás keretében épül az új, korszerű eszközökkel felszerelt gyógynövény feldolgozó üzem és fejlesztő labor Veszprémben.
Szerző(k): Tér DiánaAz Uralvagonzavod (UVZ) a világ legnagyobb harckocsigyártó és javító vállalata. Az orosz állami tulajdonban lévő cég fejlesztette ki, és gyártja többek között a hírhedt T-14 Armata harckocsikat, de ez a cég tartja karban, javítja és fejleszti az orosz hadsereg több harckocsijait is. A cégnek most azért kellett leállnia a gyártással, mert raktáraikból elfogytak a folytatáshoz szükséges készletek.
Szerző(k): Sasvári MarcellFelfüggesztette a gyártást a legnagyobb orosz harckocsigyártó mivel a raktárakból több alkatrész elfogyott. Egyrészt az európai szankciók miatt nem jutnak hozzá a szükséges technológiai elemekhez, másrészt egy fontos beszállítójuk Ukrajnában működik.
Szerző(k): Szabó DánielAz ukrán hadsereg információi szerint az oroszoknak fel kellett függeszteniük a cseljabinszki üzemben. Részletek itt.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaAz ukrán hadsereg információi szerint az oroszoknak fel kellett függeszteniük a cseljabinszki üzemben a harckocsigyártást és -javítást, mert nincsenek importált alkatrészeik - írja a BBC.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaKönnyebben takarítható, fertőtleníthető felületek, új típusú helyiségek, a közös gondolkodást elősegítő terek iránti igény növekedése a járvány utáni irodapiac erős trendjei, ezzel párhuzamosan egyre hangsúlyosabban lesz jelen a home office körülmények ergonomikusabbá tételére való törekvés - vázolta a járvány utáni irodapiac képét lapunk kérdésére a svéd irodabútor-gyártó óriás, a Kinnarps csoport értékesítési vezetője, Dan Molander.
Szerző(k): Szepesi AnitaBezárják a sanghaji Tesla-gyárat két napra, miután a koronavírus újbóli terjedése miatt szigorításokat vezettek be Kínában - adta hírül a Reuters. A napokban megduplázódott a fertőzöttek száma az ázsiai országban, ezért több mint tíz várost lezártak a járvány újabb hullámának megfékezése érdekében.
Szerző(k): Ambrus-Nagy Boglárka